Az egyiptomi elnök egy demilitarizált palesztin állam megalapítását javasolja
A biztonságot valamilyen nemzetközi erő, akár a NATO, akár az ENSZ vagy arab országok vagy az Egyesült Államok garantálná.
A biztonságot valamilyen nemzetközi erő, akár a NATO, akár az ENSZ vagy arab országok vagy az Egyesült Államok garantálná.

Azerbajdzsán elnökének meghívására a miniszterelnök részt vesz az ENSZ Közép-Ázsia gazdaságainak különleges programja konferenciáján.

A külgazdasági és külügyminiszter szerint szembe kell néznünk a migráció megfékezésével még az afrikai kontinensen.

Az éhínség elkerüléséhez szükséges napi élelmiszer-mennyiségnek jelenleg mindössze tíz százaléka jut be az övezetbe, közölte az ENSZ.

Fogy a levegő Európa körül, amely teljesen védtelenné tette magát az iszlámmal szemben.

Úgy gondolja, hogy humanitárius és emberi jogi katasztrófát idézett elő a háború.

A nap végéig a gázai övezeti lakosság mintegy hetven százaléka nem fog tudni hozzájutni tiszta vízhez.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa több, Oroszországot is érintő kérdést tárgyal szerdán.

Az ENSZ és a civil szervezetek szerint a lépés emberi jogi aggályokat vet fel.

A tájékoztatás szerint az emberek főleg lisztet és más alapvető élelmiszereket és tisztasági eszközöket vittek el.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hiába a kommunikációs varázslat – a Tisza Párt mögött nincs működő szervezet, hiteles program.

Az elemző úgy véli, ez lesz a 2026-os választások egyik kulcstémája is.

Közösségi oldalán üzent Magyar Péternek a Fidesz frakcióvezetője.

A Békemenet és a békecsúcs ugyanannak az éremnek a két oldala.

Trump ázsiai körútja több országot érint.

A miniszterelnök a Békemenet után, a brüsszeli EU-csúcsra tartva adott interjút Bohár Dánielnek. Orbán Viktor hangsúlyozta: Magyarország álláspontja a nép, a magyar nemzet álláspontja.

A miniszterelnök a Békemenet után utazott Brüsszelbe.

A Ferencváros trénere azt is elárulta, mit mondott Varga Barnabásnak, miután kihagyta a 11-est.

Az argentinok nyolcszoros aranylabdása egyelőre nem tervezi a visszavonulást.

Kristoffer Zachariassen Salzburgban volt először kezdő az idényben a nemzetközi porondon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.