Ismét migránsvédő jogászokat toboroz a Helsinki Bizottság
A legutóbbi akció 2018 elején az országgyűlési választások előtti időszakra, a mostani pedig egészen véletlenül az önkormányzati választásokra esik.
A legutóbbi akció 2018 elején az országgyűlési választások előtti időszakra, a mostani pedig egészen véletlenül az önkormányzati választásokra esik.

A kétoldalú kereskedelmi forgalom is dinamikusan bővül, tavaly 16 százalékkal nőtt, és az eddigi adatok alapján idén is tartható ez a növekedési ütem.
Újságírók, illetve a médiában dolgozók tartós és következetes elnyomásával vádolják Nicaraguát az ENSZ és az Amerikai Államok Szervezete (OAS) emberi jogi szakértői.
Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő Belgiumot és Nagy-Britanniát említette, ahol magas szintű a készültség.

A pakisztáni külügyminisztérium levélben kérte az ENSZ Biztonsági Tanácsának sürgős összehívását az Iszlámábád és Újdelhi között Kasmír ügyében kiéleződött feszültség miatt.

Világszerte jelentősen emelkedett a bejelentett kanyarós megbetegedések száma: július végéig 182 országban mintegy 365 ezer esetet regisztráltak, háromszor annyit, mint a tavalyi év hasonló időszakában, és többet, mint 2018-ban összesen – számolt be az Eg
A határok ellenőrzésének szigorítását szorgalmazta az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) pénteken, hogy megfékezzék Ázsiában az afrikai sertéspestis járvány terjedését.
Nemcsak az erdők kiirtása és a vízfogyasztás miatt nehezen fenntartható az emberiség jelenlegi húsfogyasztása, hanem káros hatásai lehetnek a fogyasztókra a nagyüzemi termelésnek is.

Az ENSZ és az EU illetékesei is jelezték tegnap, hogy vizsgálják az olasz parlament által hétfő éjjel elfogadott törvénycsomagot, amely az illegális bevándorlás visszaszorítását célozza.

Mindezért nagyrészt a damaszkuszi kormány tehető felelőssé – vélekedett Rosemary DiCarlo, az ENSZ főtitkárhelyettese, aki a törvénytelenül fogva tartottak elengedésére szólított fel.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A magyar katolikus egyházfő szentelte fel a helyi családok adományaiból felújított belvárosi kálváriát Esztergomban

A főváros akár már az év végére fizetésképtelenné válhat.

Nem minden „garanciális”, amit annak hiszünk.

Az iskolai felvilágosítás és megelőzés csak másodlagos szempontnak tűnik.

Hangsúlyozzák, hogy a törvény nem az ő biztonságukat szolgálja, hanem a katonai és gazdasági érdekeket.

A közlekedés, az oktatás és a közigazgatás is érintett.

Caracas szerint az amerikai álláspont durva beavatkozás az ország szuverenitásába, és sérti a nemzetközi jog alapelveit.

Szerinte a találkozó olyan volt, mint jégesőben kihajtani egy autómosóból.

Edzője is reagált a válogatott futballista szokatlan módon kapott piros lapjára.

Voltak, akik több mérkőzésen is szóhoz jutottak és bizonyítottak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.