Az európai szocialisták elfogadták választási kiáltványukat Madridban
„Ebből kérdések, megjegyzések, támadások is lesznek. Felkészültünk rá” — kommentálta Gyurcsány Ferenc, hogy felesége, az Altus vezérigazgatója Brüsszelbe készül.
Molnár Csaba kérdésre közölte: Dobrev Klára (Gyurcsány Ferenc pártelnök felesége) a DK alapító tagja, és soha nem volt kérdéses, hogy alkalmas a politikusi szerepre.
A Fidesz EP-képviselője bízik benne, hogy az új uniós parlament a migráció támogatása helyett újra a hagyományos kohéziós és agrártámogatásokat helyezi majd előtérbe.
A Miniszterelnökség uniós ügyekért felelős államtitkára szerint Brüsszel minden lehetséges eszközt kihasznál, hogy mindenféle jogi és politikai eszközzel zsarolják Magyarországot.
A most véget érő ötéves uniós ciklus a miniszter szerint úgy jellemezhető: a migránsokat nem sikerült kint tartani, az Egyesült Királyságot pedig nem tudták bent tartani.
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint az, hogy az EP mandátumbecslése eggyel több helyet jósol a Fidesznek és általában a bevándorlást ellenző erőknek, reményre ad okot.
Az őszi önkormányzati választás után tisztújító kongresszust tart az MSZP, így gyászos szereplés esetén Tóth Bertalan félidőben távozhat a párt éléről.
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint nem tekinthető sikeresnek Jean-Claude Juncker tevékenysége az Európai Bizottság elnökeként.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Aligátorteknőst láttak Csepelen, nem fogták el.
Nem cápa, de halálos a mérge, hozzáérni is kockázatos.
Athén környékén dúló erdőtűzzel küzdenek a tűzoltók Görögországban, de a jelek szerint sikerül megfékezni – közölte hétfőn a helyi tűzoltóság.
Kék-sárga embertenger lepte el az óceánt Miamiban.
Előre kitervelt emberölés miatt életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat az amerikai Vance Boelter.
Donald Trump szerint nagy hiba volt Oroszországot kizárni a korábbi G8-országcsoportból – az amerikai elnök ezt Kanadában hangoztatta a G7-országcsoport éves csúcstalálkozóját megelőzően.
Schmidt Mária szerint bebizonyosodott, hogy Orbán Viktor mindig bátor, mindig előbbre van és mindig igaza van.
Előre kitervelt emberölés miatt életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat az amerikai Vance Boelter.
Donald Trump szerint nagy hiba volt Oroszországot kizárni a korábbi G8-országcsoportból – az amerikai elnök ezt Kanadában hangoztatta a G7-országcsoport éves csúcstalálkozóját megelőzően.
Schmidt Mária szerint bebizonyosodott, hogy Orbán Viktor mindig bátor, mindig előbbre van és mindig igaza van.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.