Bepanaszolták az Apple-t a német szövetségi versenyhivatalnál
A cég a média-, és reklámipar több vezető érdekképviselete szerint visszaél piaci erejével és megsérti a tisztességes verseny szabályait.
A cég a média-, és reklámipar több vezető érdekképviselete szerint visszaél piaci erejével és megsérti a tisztességes verseny szabályait.

Az emberek jelenlegi munkahelyének megtartása a gazdaság gyors újraindításának alapja az érdekképviseletek egybehangzó véleménye szerint. Ehhez nélkülözhetetlennek tartják a vállalatok támogatását is.

A magyar kormány már több azonnali intézkedést hozott a járvány okozta káros hatások enyhítésére, cél a munkahelyek megtartása és a gazdaság gyors, lendületes újraindítása a járvány vége után.
Az atipikus foglalkoztatás ágazata az idei első 8 hónapban 200 milliárd forint árbevételt termelt, ennek negyedét adták a diák- és közérdekű nyugdíjas-szövetkezetek.

A lehetőség főképp azokon segíthet, akik hosszas munkaviszony után vesztették el az állásukat, és csak segítséggel, új megélhetési lehetőség birtokában térhetnek vissza a munka világába.
A „szakadék szélén áll a magyar oktatás” a pedagógus érdekvédők szerint, akik elégedetlenségüknek hangot adva több megmozdulást is szerveztek a hét végén.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Felmondta a balliberális mantrát az egykori SZDSZ-es államtitkár.

Sok európai városban a biztonsági költségek miatt elmaradnak az ünnepi rendezvények.

Hordozható eszközökbe kerülhet, amelyek riasztanák a sürgősségi szolgálatokat.

Nem sokáig pörgött tovább a családi „üzlet”.

A magyar miniszterelnök mellett a német kommentelők tömegei álltak ki.

Jobban járt volna a bevásárlókocsi tologatásával.

Szorul a hurok az ukrán államfő körül.

A válogatott írek elleni veresége és a vb-kijutás elúszása után a Fradi kapusa is maga alatt volt.

A gólszerző Lukács Dániel értékelte a magyar válogatott írek elleni vereségét.

Hungary's Prime Minister has shown that with clear ideas, consistency, courage, and willpower, even small nations can earn respect, said Max Ferrari, Italian political expert.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.