Erdő Péter: A gyermekeknek adott ajándékok nem váltják ki a törődést
Erdő Péter bíboros az egymásra figyelés fontosságára emlékeztette híveit a karácsony szellemében.
Erdő Péter bíboros az egymásra figyelés fontosságára emlékeztette híveit a karácsony szellemében.

Az evangéliumok újraértelmezése a roma környezetet idézi.

Az egyház hitét vagy a társadalmi tanítását nézve azt látjuk, hogy nem hetenként többször változik azok tartalma, hanem nagyon állandó és stabil az üzenet.

– Meg kell építenünk a szeretet hídját, a szeretetet pedig leginkább a családban lehet továbbadni – hangsúlyozta a bíboros.

Erdő Péter: Mindenszentek ünnepe emlékeztet rá, hogy a halál után az örök boldogságba kaptunk hivatást.

A terézvárosi plébános 1938 és 1944 között több ezer keresztlevelet állított ki, hogy megmentse zsidó honfitársait.
Simicskó István elmondta: A kultúráját feladó civilizáció kiszolgáltatottá válik más civilizációknak.

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való felkészülés folytatását szorgalmazta Ferenc pápa.
Idén négyszáz ingyenes zenei, irodalmi, művészeti programmal várja vendégeit országszerte.
A barokk épületet Erdő Péter bíboros, esztergom–budapesti érsek áldotta meg szentmise keretében.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Csak az áldozatot kellett őrizetbe venni.

A nagy teherautók a kisebb utakon veszélyesek lehetnek.

A Tisza Párt elnöke hiába tagadja a régi baloldali holdudvar jelenlétét, saját köre cáfolja.

A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.

Elképesztő mennyiségű díszítés járul hozzá a Fehér Ház ünnepi pompájához.

Több dokumentumtervezet is elkészült – közöttük a biztonsági garanciákról – az amerikai és ukrán vezetőknek az orosz–ukrán háború beszüntetéséről folytatott tárgyalásai után – közölte kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Hiperszonikus rakétarendszer állt szolgálatba Belaruszban.

Magyarországnak igaza volt abban a kérdésben, miszerint Európa külső határát kell védeni, és csak azokat a bevándorlókat szabad beengedni, akik valóban jogosultak a menekültjogra.

Úgy tűnik, csak színjáték volt Andrij Jermak lemondása.

Az újonc három konkrét, szép összeget tartalmazó ajánlatot kapott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.