A jövő kovászai
A nyugati világ értékválságban szenved, ugyanakkor hazánkban ragaszkodunk saját kultúránkhoz, nemzeti hagyományainkhoz, így megerősödve tekinthetünk a jövőbe.
A nyugati világ értékválságban szenved, ugyanakkor hazánkban ragaszkodunk saját kultúránkhoz, nemzeti hagyományainkhoz, így megerősödve tekinthetünk a jövőbe.

Pilinszky János Harmadnapon című versrészletét választották az Eucharisztikus Kongresszusra hangoló, Erdő Péter bíboros fővédnökségében megvalósuló kiállítás mottójául.

A kongresszus lebonyolításában kulcsszerepet kapnak az önkéntesek, június 24-ig várják a jelentkezőket.

Balog Zoltán, Erdő Péter, Köves Slomó és Vizi E. Szilveszter ültek egy asztalhoz a Kossuth rádióban.

Nagyszombaton Krisztus szenvedéséről és haláláról elmélkedünk a szent sír előtt időzve az esti vigília előtt.

Az egyházi szertartásoknál is megnövekedett a virtuális tér szerepe, amely szintén azt szolgálja, hogy hálát adjunk Istennek.

Most már biztos, hogy Ferenc pápa részt vesz Budapesten a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséjén.

Vasárnap kezdődik az ökumenikus imahét, amelynek országos nyitó istentiszteletét a budapesti Szent István-bazilikában tartják.

Az egyházi méltóságot korábban Ferenc pápa nevezte ki a Pécsi Egyházmegye vezetésére.

Az esztergom-budapesti érsek szerint a világegyház számára is nagy megpróbáltatás volt ez az év.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Csak az áldozatot kellett őrizetbe venni.

A nagy teherautók a kisebb utakon veszélyesek lehetnek.

A Tisza Párt elnöke hiába tagadja a régi baloldali holdudvar jelenlétét, saját köre cáfolja.

A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.

Több dokumentumtervezet is elkészült – közöttük a biztonsági garanciákról – az amerikai és ukrán vezetőknek az orosz–ukrán háború beszüntetéséről folytatott tárgyalásai után – közölte kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Hiperszonikus rakétarendszer állt szolgálatba Belaruszban.

Magyarországnak igaza volt abban a kérdésben, miszerint Európa külső határát kell védeni, és csak azokat a bevándorlókat szabad beengedni, akik valóban jogosultak a menekültjogra.

Úgy tűnik, csak színjáték volt Andrij Jermak lemondása.

Az újonc három konkrét, szép összeget tartalmazó ajánlatot kapott.

Kevés olyan település volt az újkorban, amely képes volt erre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.