A jövő kovászai

A nyugati világ értékválságban szenved, ugyanakkor hazánkban ragaszkodunk saját kultúránkhoz, nemzeti hagyományainkhoz, így megerősödve tekinthetünk a jövőbe.

Ahol nem állt meg, ott csak ablakok mögül láthatták a Szent Jobbot Fotó: Havran Zoltán

A járványban rendkívüli szerepe volt és van annak, hogyan élünk, miként viszonyulunk a világhoz. A nyugati világ értékválságban szenved, Európa számos nemzete elveszítette identitását, nem törődik saját kultúrájával, hagyományaival, ugyanakkor hazánkban a hit nem rendült meg, és ragaszkodunk saját kultúránkhoz, nemzeti hagyományainkhoz, így megerősödve tekinthetünk a jövőbe. Ezt hangsúlyozta Kásler Miklós az És fölzeng a világ címmel, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz kapcsolódó szakrális művészeti kiállítás tegnapi megnyitóján.

Hogy mi köze a művészetnek a valláshoz, egy egyházi eseményhez? Erdő Péter bíboros arra mutatott rá: ahhoz, hogy a lelkünk visszatérjen a normalitáshoz, helyre kell állnia a bizalomnak, amelynek végső alakja a teremtő és megváltó Isten, s ezt a bizalmat fejezi ki a szent művészet, az ars sacra is. A kortárs művészeti alkotások tulajdonképpen kiáltást jelentenek az örökkévalóság felé. A kiállítást pontosan két hónappal a Hősök terén tartandó ünnepi zárómise előtt nyitotta meg az emberi erőforrások minisztere és az esztergom–budapesti érsek.

Ez is jelzi, hogy már nagyon közeledik az idei év legfontosabb hazai világeseménye, amelyre több mint egymilliárd katolikus hívő figyel majd a világ minden részén, de amelyet az egész magyar nemzet a magáénak érezhet. És talán nem alaptalanul várjuk azt, hogy éppúgy a nagyvilág érdeklődésének középpontjába kerülünk, mint az előző, 1938. évi budapesti kongresszus idején. Akkor a Vatikánt Pacelli bíboros, a későbbi XII. Piusz képviselte, aki megemlítette, hogy milyen felemelő, szívet melengető, hitet erősítő élményeket adott neki a budapesti ünneplés.

A 83 évvel ezelőtti eucharisztikus kongresszus legtöbb honfitársunk számára már történelem, ezzel szemben még sokan emlékeznek Szent II. János Pál pápa harminc évvel ezelőtti első magyarországi látogatására, amikor a katolikus egyházfő magyarul tartott beszédet a Népstadionban. Arra buzdította a magyar fiatalokat, kövessék a nagy magyar történelmi személyiségek – Szent Imre, Szent Margit, Szent Erzsébet – példáját, akik „életükkel a múlt sötét korszakaiban is evangéliumi fényt sugároztak őseitek útjára”. Akkor, 1991 augusztusában arra intette a zsarnokságtól nemrég megszabadult magyarokat, ne hallgassanak azokra a hangokra, amelyek olyan életstílust reklámoznak, amely nem törődik Istennel, elhanyagolja a nemzeti öntudatot és veszni hagyja azoknak az értékeknek csodálatos örökségét, amelyeknek világában egyet jelent magyarság és kereszténység s a keresztény Európához való tartozás.

Ma is megdöbbentően aktuális a lengyel pápa akkori felhívása a magyar ifjúsághoz: „Kapcsolódjatok bele újból e kontinens történelmének folyamába. Ne hátul kullogva rimánkodjatok azért, hogy befogadjanak benneteket, hanem úgy jelentkezzetek, mint akik a keresztény eredetű nagy európai hagyományt hordozzátok.” Ha a fiatalok hűségesen ragaszkodnak Krisztushoz, az evangéliumhoz, akkor ihletet és erőt kapnak ahhoz, hogy ellenálljanak a gonosznak, s kovász legyenek a jövő építésében – ezzel az üzenettel búcsúzott tőlünk harminc éve II. János Pál pápa.

Két hónap múlva a tervek szerint Ferenc pápa is eljön Budapestre, és szeptember 12-én részt vesz az eucharisztikus kongresszus zárómiséjén. Bár nagyon sokan szurkoltak és szorgoskodtak azért, hogy a katolikus egyházfő maradjon távol a nemzetközi baloldal ideológiai, politikai és médiakereszttüzében álló Magyarországtól, gonosz szándékuk, úgy tűnik, ebben csorbát szenvedett. De ne legyünk naivak: a hitünkért, hazánkért és identitásunkért folyó szabadságharc nem ér véget, ezért se feledjük a 37. zsoltár bölcs tanácsát: „Bízzál az Úrban és tégy jót, akkor az országban lakhatsz, és biztonságban élhetsz.”

Borítókép forrása: Havran Zoltán