A robothangú bántalmazó a minap robothangon bejelentette, hogy ők is Győrben gyűléseznek majd szombaton, azaz ma. Véletlenül pont ott és pont akkor támadt dzsoggolhatnékja Magyar Péternek, ahol és amikor a Fidesznek. Kicsi az ország, de azért ennyire nem. Van sok száz település, ám a szektavezérnek éppen oda kell vitetnie magát platós kocsiján, ahol a digitális polgári körök soron következő – egy hónappal ezelőtt meghirdetett – találkozója lesz.
Ráadásul buszokkal, autókkal próbálnak minél több budapesti aktivistát levonszolni Győrbe, minthogy a helybéli Tisza-sziget meglehetősen satnya. Rá akarnak akaszkodni a Fidesz rendezvényére, balhét próbálnak kirobbantani a két párt szimpatizánsai között. Kilóg a selyemmajomláb: sunyi provokáció készül.
Ugyanezt tervezte Kötcsén is az Övcsatos. Ugyanígy rászervezte a dzsemboriját a Fidesz hagyományos kötcsei piknikjére. Az összecsapást végül a rendőrség és a Terrorelhárítási Központ higgadt föllépése akadályozta meg. Péter úr koppant.
A kérdések kérdése: mi a frászkarikáért akar utcai csetepatét az, aki a saját zseb-közvéleménykutató cégeinek győzelmi jelentései szerint tíz-tizenöt százalékkal vezet riválisa előtt? Ekkora előnynél ugyan mi szükség balhéra? Aki ennyivel vezet, az higgadtan, államférfihoz méltóan kellene, hogy viselkedjen. (Ami persze, vicces elvárás egy nem szobatiszta telefonrablótól.) Igen ám, csakhogy aki nem most jött le a falvédőről, az sejti, hogy a Publicus, a 21 vagy a Závecz „kutatásai” annyit sem érnek, mint a klozetpapír, amire nyomtatták azokat. E számsorok a csüggedt, reményre éhező ellenzékiek etetésére szolgálnak.
Magyar Péter viszont csak aljas, de nem hülye: tisztában van vele, hogy sem tizenöt, sem tíz százalékkal nem vezetnek.
Sőt, valójában a Fidesz vezet. Ez onnan tudható, hogy a 2022-es országgyűlési választás előtt a legpontosabban mérő Társadalomkutató és a Real-PR 93. magabiztos kormánypárti előnyt jelzett az elmúlt hónapokban (is).
Hát ezért akar ribilliót Magyar Péter! Tudja, rajta már csak az segíthet. (Vagy az sem.) Ezért izeg-mozog, pattog, mint a ruhatetű, hátha észreveszi valaki. Jól jönne neki egy verekedés, amit – bár nyilván az odabuszoztatott szektásai kezdeményeznének – lakájsajtója segítségével a Tónira, Putylerre, illetve Orbánra kenhetne, akárcsak a nyugati fősodratú „lügenpresse”. Vágóképekre van szüksége Petinek: vérre, földön fekvő, pépesre vert emberekre, káoszra – a többit a Telex Andersenjei majd intézik.
Ugyanezért rúgóznak hetek óta a miniszterelnök-jelölti vitán. Hogy Orbán Viktor miért nem áll szóba a pojácával, miért nem veszi őt emberszámba. Egy: már miért kéne emberszámba venni azt, aki lehallgatta, megzsarolta és tönkretette a feleségét, három gyermeke édesanyját? Ez nem politikai, hanem elmekórtani ügy. Kettő: hogyan lehetne röhögés nélkül társalogni valakivel, aki két éve még az első sorból tapsolta vörösre a tenyerét a miniszterelnök beszédein, most meg eddigi bálványát ugyanazokért a mondataiért már börtönbe zavarná? Ez Defekt Duó színvonalú kabaré. Három: világosan látszik, hogy Petkó azért liheg vitáért, mert akkor egy szintre kerülhetne a világpolitikai tényezővé lett, a nagyhatalmak vezetői által tisztelt Orbán Viktorral.
A vita lenne az ácslétra az Övcsatosnak, amire fölhágva egy magasságba kerülhetne a miniszterelnökkel – legalábbis ő úgy képzeli.
Ám a 2006-os, Gyurcsány által meghekkelt vita bebizonyította: egy kórosan és gátlástalanul hazudozó kesztyűbábbal értelmetlen és lehetetlen vitatkozni. Inkább hagyni kell, hadd főjön meg a saját levében.



























