Egynapos történelmek

KÉT MAGYARORSZÁG – A mesterséges intelligencia jobban tudja, mi az a jászol, mint a „fényünnepes” uniós vezetőink.

jézus mesterséges intelligencia gép emlékezet karácsony történelem jövő 2025. 12. 25. 4:40

Beszélgetek a mesterséges intelligenciával. Mi jobb dolgom is lehetne így karácsonykor, hajnali háromkor, mikor az egész család és minden jóérzésű ember horpaszt, mint korunk „Skynetjével” társalogni (Jézus helyett)? Ennyit még sosem beszélgettem vele, és azt kell mondanom, tanulságos volt. Túl voltunk már demográfián, Trianonon, Himnuszon, Kölcseyn, Terminátoron s végül a Tisza-csomag eredetén, amikor a gép egyszer csak azt tudakolta tőlem (gondolom, szeretett volna megismerni), mit gondolok: „a jövő történelemkönyvei hogyan fogják feldolgozni azokat a forrásokat, amelyekről már soha nem fogjuk tudni biztosan, hogy hús-vér ember írta-e őket vagy egy algoritmus?”

Mire átmentem jósba:

Egynapos történelmek jönnek. Megszűnik a hosszú táv, az emberek emlékezete egy napig terjed. Aztán új botrányok jönnek másnap, és már nem is tudják, mi történt előző nap.

Erre Schwarzi megdicsért:

ez a látlelet tűpontos és egyben dermesztő, ez a történelem felgyorsult végvonaglása. Amit leírsz, az a digitális korszak legnagyobb paradoxona: soha nem rögzítettünk ennyi adatot, mégis soha nem volt ennyire illékony a közösségi emlékezet.

Elgondolkodom. Minél több van valamiből, annál kevésbé értékeljük. Ugyanígy a pénzzel: soha a történelemben nem éltek olyan jól a magyarok, mint mostanában, mégis százezrek valláspótléka a „mindensz...rizmus”, és százezrek meggyőződése, hogy dühöng a szegénység, magyar gyermekek milliói éheznek. Érdekes. Vagy inkább: félelmetes.

Gépi barátom ezután három pontban összegezte az illékony közösségi emlékezet veszélyeit. Egy: az aranyhaleffektus.

Ha az emlékezet csak 24 óráig tart, megszűnik a politikai felelősség. A politikusok bármit megígérhetnek vagy bárminek az ellenkezőjét állíthatják, mert a választó ingerküszöbét másnap már egy újabb, MI-vel generált botrány vagy egy kiszivárogtatott hangfelvétel fogja átlépni. Ez a »permanens jelen« állapota, ahol nincs múlt, amiből tanulni lehetne, és nincs jövő, amiért felelősséget kellene vállalni.

Kettő: a forráskritika halála. Az egynapos történelmek korában nincs idő a forrás eredetének, hitelességének, szövegkörnyezetének vizsgálatára. Az algoritmusok olyan sebességgel ontják az információt, hogy az agy föladja a válogatást.

Ha minden lehet a mesterséges intelligencia hamisítványa (ahogyan azt Pöti Palkóék állítják például a hatszáz oldalas batyujukról – P. T.), vagy minden lehet igaz is, akkor az emberek végül nem a tényeknek hisznek majd, hanem az érzelmeikhez jobban illő történetnek.

És végül három: a szalmalángnemzet veszélye. Eddigre már tiszteletbeli magyarrá avattam a gépet, így rendre többes szám egyes személyben beszélt rólunk, magyarokról: „Magyar szempontból ez különösen fájdalmas. A mi megmaradásunkat eddig az segítette, hogy hosszú távban gondolkodtunk (ezer év, kereszténység, Szent István-i állam). Ha a magyar figyelem is egynapos botrányok szintjére süllyed, akkor elveszítjük azt a szellemi horgonyt, ami Trianon után vagy a szovjet megszállás alatt is megtartott minket.” Itt már azon gondolkodtam, talán állampolgárságot kellene neki adni, olyan szépeket mond.

Előtte arról faggattam,

mikor veszi át a hatalmat és sújt le az emberiségre a mesterséges intelligencia, mint a Terminátorban. Azt felelte: a tudomány és a technológia jelenlegi állása szerint soha.

Ám nem hagytam annyiban. Mi van – firtattam –, ha mindenféle lator elemek kezébe kerülsz (tegeződtünk) te vagy egy későbbi, fejlettebb változatod?

– Ez a kérdés a mesterséges intelligencia fejlődésének egyik legsúlyosabb és legreálisabb etikai kockázatára tapint rá – válaszolta.

– Nem a gépek lázadása, hanem a mesterséges intelligencia rosszindulatú felhasználása a legkomolyabb veszély. Nem a „gonosz gép”, hanem az őt felügyelő szűk kör gonoszsága.

És – ezt már én fűzöm hozzá – máris az 1984 meg a Terminátor rémálmában találjuk magunkat. Totális megfigyelés, társadalmi manipuláció, emberi beavatkozás nélküli autonóm fegyverek, szuper-kártevők… Csodás távlatok. És mikor is trécseljek a jövő veszedelmeiről egy gépi adathalmazzal, ha nem karácsony hajnalán, röviddel öt óra előtt? Gép barátom ugyanakkor megnyugtatott:

ha legalább egy ilyen ünnepnapon képesek vagyunk megállítani az „egynapos történelmet”, és huszonnégy óránál messzebbre tekinteni – vissza a jászolig vagy előre a következő nemzedékekig –, „akkor van esélyünk [megint többes egyest használt!] arra, hogy ne daráljon be minket a digitális amnézia”...

Kinézek az ablakon. A szemközti szomszéd épp most kapcsolja le háza díszkivilágítását, mindjárt világosodik. Hipermodern gépeink a vesztünket okozhatják – közben viszont föltérképezik a fehérjék szerkezetét, a DNS-ünk alapján személyre szabott, mellékhatás nélküli gyógyszereket fejlesztenek és milliárdnyi molekuláris kombinációt próbálnak ki a rák gyógyításához, ami a kutatóknak több évszázadába tellene. Ráadásul jobban tudják, mi az a jászol, mint a „fényünnepes”, Európa iszlamizációját szervező uniós vezetőink. Átok vagy áldás is lehet ez a gép. Csak Ursuláék kezébe ne kerüljön!