Európa fegyverekre költi az adófizetők pénzét, miközben Németország kancellárja „társadalmilag kötelezővé” tenné a sorkatonaságot a fiatalok számára. Sajnos a történelmünkből már ismerős ez a program, a vészkorszak óta nem gondoltuk volna, hogy újra eljuthat idáig ez a viharvert kontinens. Európa ismét nem a békére, hanem a háborúra készül, az unió brüsszeli vezetői hatalmas összegekkel és katonai eszközökkel támogatják Ukrajnát, amely láthatóan nem fogja megnyerni az oroszok ellen zajló háborút. A véres ellenállásra hozzájuk érkezett eurómilliárdok egy jelentős része pedig a helyi korrupcióellenes hatóság leleplezése szerint Zelenszkij elnök haveri köréhez, az ukrán szervezett bűnözés aranyvécés villákban dorbézoló maffiavezéreihez kerül.
Bár a pontos számot nehéz meghatározni, független becslések szerint az orosz–ukrán háborúban alsó hangon átlagosan a több száz főt is elérheti a napi emberveszteség, vagy akár ennél is többet. Az áldozatok között pedig nemcsak orosz és ukrán katonák vannak, hanem civilek is. Az unió pedig ma már gyakorlatilag beavatkozó fél, bár a katonái hivatalosan még nem vesznek részt az öldöklésben, de az ukránoknak küldött fegyverekre és támogatásokra elköltött brutális összegek és a szankciós politika teljesen kikezdte az unió versenyképességét.
Európa tehát nagy veszélyben van, és a rémálom, hogy belesodornak minket is ebbe az esztelen vérontásba, sajnos már kézzel fogható közelségbe került. Pedig legalább akkora esély lenne a békére is, mint háborús eszkalációra, de ezt a kontinensen jelenleg csak Orbán Viktor magyar miniszterelnök, illetve a Patrióták pártcsaládja és a Vatikán képviseli. Nem véletlen, hogy a magyar kormányfőt nemcsak a személyes barátjaként, hanem a béke barátjaként is üdvözölte Donald Trump Washingtonban, és várhatóan a következő békecsúcs is Budapesten lesz az amerikai és az orosz elnök között. Az eredményes tárgyalásokhoz azonban még két alapvető momentum hiányzik. Az első, hogy Vlagyimir Putyin úgy érezze, elérte, amit akart, azt a részleges annexiót, ami után újra a tárgyalóasztalhoz ülhet. A második, hogy a Brüsszelben is másképp gondolkodjanak az uniós intézményekben a döntéshozók.
