Az Opus Global jelentős eredményjavulást ért el az első fél évben
Az Opus Global 2020. első fél évében konszolidált szinten 2,945 milliárd forint eredményt ért el.
Az Opus Global 2020. első fél évében konszolidált szinten 2,945 milliárd forint eredményt ért el.

Az eredmény az év első felében 6,43 millió euró volt, míg az előző év azonos időszakában elérte a 10,51 millió eurót.
A cégcsoport eredményeit mások mellett a megrendelők megnövekedett hardver igénye is felfelé húzta.
A korrupciós botrányairól híres Zoran Zaev pártja alig másfél százalékkal előzte meg a jobboldalt.

A Chelsea házigazdaként 1-0-ra legyőzte a sereghajtó Norwich City csapatát a 36. forduló nyitómérkőzésén.
A sikeres negyedéveknek köszönhetően jelentős tartalékokkal és fejlődési lehetőségekkel rendelkezik a cég.
Az OTP Bankcsoport az elemzői várakozásokat meghaladó, az egy évvel korábbit 32 százalékkal felülmúló, 102,979 milliárd forint konszolidált adózott rekordnyereséget ért el 2019 utolsó negyedévében, így éves adózott eredménye 412,582 milliárd forint lett,
Az agrárium fontos szerepet tölt be a nemzetgazdaságban is, hiszen 2019-ben az ország export többletének a felét az agrártermékek tették ki – mondta az agrárminiszter.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Másfél éven belül a szombati lesz a harmadik rendezvénye Magyar Péternek Győrben, ám a mostanit szervezik az eddigi legkisebb területű helyszínre, mivel folyamatosan gyérül az érdeklődés a fórumok iránt.

Amit Brüsszel csinál, az jogsértő, és minden európai értékkel szembemegy.

Van egy kis ellentmondás.

Ruff Bálint szerint a választások miatt titkolniuk kell kiállásukat Ukrajna mellett.

A mellérendelő magyar külpolitikáról.

A külgazdasági és külügyminiszter Bejrútban tárgyal.

A Tisza német testvérpártja januártól visszaállítja a sorkatonaságot.

A lenyűgöző élmény világszerte már több mint négymillió rajongót varázsolt el

Az érintettek összesen hétmilliárd forinttal kevesebb szja-t fizettek.

Ők Lengyelországba távoztak az édesapjuk ellen elkövetett merénylet után.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.