Kiűzik a magyar fuvarozókat Nyugat-Európából
Három hónap múlva indul a mobilitási csomag, több ezer hazai vállalkozás mehet csődbe.
Három hónap múlva indul a mobilitási csomag, több ezer hazai vállalkozás mehet csődbe.

Hathatósabb ellenőrzést kérnek a fuvarozók az unión kívülről érkező, gyakran feketén dolgozó szállítók ellen, ellenkező esetben akár a közepes és nagyvállalatok is bajba kerülhetnek.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a háborúellenes gyűléseken.

Egy év alatt több mint 200 ezer fővel tudta növelni a követőbázisát.

A kormányfőnek nem csak munkájába, hanem kikapcsolódásába is betekinthetünk.

A tűzoltók is a helyszínre vonultak.

A NABU több ukrán parlamenti képviselőt vádolt meg azzal, hogy kenőpénzt kaptak cserébe azért, hogy bizonyos parlamenti döntések mellett szavazzanak.

A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója közösségi oldalán tett közzé bejegyzésében kiemelte: csak Orbán Viktor és a Fidesz–KDNP tudja és akarja megvédeni Magyarországot.

A német kancellár és az ukrán elnök a Trump-találkozó előtt beszéltek egymással.

Nem minden juttatás kötődik a legkisebb keresetekhez

Megvan a Liverpool szombati kezdőcsapata Szoboszlai, Szalah és Isak távollétében.

Hungary's ruling parties have begun implementing their victory plan.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.