Mit lehet tudni eddig a Cseh Katalin körül kialakult ügyről?
Honnan indul és hova tart a Momentum képviselője kapcsán kipattant céges ügy? Négy percben hét nap történései.
Honnan indul és hova tart a Momentum képviselője kapcsán kipattant céges ügy? Négy percben hét nap történései.

„Orbán túl messzire ment a legújabb törvénnyel” – mondta a német belügyminiszter.

A Hír TV Szabadfogás című műsorában Huth Gergely műsorvezető vendégei voltak: Jeszenszky Zsolt politikai hobbista, Dézsy László dokumentumfilm-rendező, Pesty László dokumentumfilm-rendező, Nagy Attila Tibor elemző, Méltányosság Politikaelemző Központ, Nag



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az útfelújításokra fordított források drasztikus csökkentése miatt ma már akár több tízezer kátyú is nehezíti az autósok mindennapjait Budapesten.

A magyar rezsicsökkentés az atomenergiára, a hosszú távú földgázbeszerzésre és a rezsivédelmi alap működtetésére épül.

Hihetetlen történet.

A Tisza az egyházakat is megsanyargatná.

A politikus elhatárolódik az Európai Néppárttól, majd a választás után egyenesen Ursula von der Leyenhez siet.

„A Tisza Párttól nem várható, hogy kiálljanak a magyarok érdekéért, hiszen ők maguk is részei ennek a színjátéknak.”

A megállapodást rendkívül egyenlőtlen versenyre kényszerítené a magyar gazdákat.

Az érintett cég megtette az intézkedéseket.

A minisztérium 175 millió forintos támogatást jelentett be.

Families are paying the price for Brussels’ decisions.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.