Több mint tízezer migráns van Bosznia-Hercegovinában
Az egész folyamat fő elszenvedői a balkáni útvonalon lévő államok, és ez addig így lesz, amíg az EU egységesen nem zárkózik el a migránsok befogadásától – mondta az elemző.
Az egész folyamat fő elszenvedői a balkáni útvonalon lévő államok, és ez addig így lesz, amíg az EU egységesen nem zárkózik el a migránsok befogadásától – mondta az elemző.

Nem véletlenül osztotta Ursula von der Leyen Várhelyi Olivérre a bővítés- és szomszédságpolitikát, mivel ugyanabban reménykedik a bizottsági elnök, mint Budapest, hogy csökkenteni lehet a migrációs nyomást.

Nagy István kifejtette, hogy a piaci körülmények, és a klímaváltozás és a mezőgazdasági vegyszerhasználat egyre inkább ellehetetlenítik az európai méztermelőket.
Jelenleg 2,5 millió ember dohányzik hazánkban, mégis azt gondolom, vannak olyan jogi lehetőségek, amelyekkel visszaszorítható a dohányzás – jelentette ki Lázár János.

A Horst Seehofer vezette belügyminisztérium olyan javaslatot dolgozott ki, amely részben megváltoztatná azt a gyakorlatot, ahogy az EU-ban kezelik a gazdasági bevándorlást – hangzott el a Hír TV műsorában.
Egymással szemben álló elvek feszítik az Európai Uniót, a föderalisták és a szuverenisták harca jellemzi – jelentette ki Fricz Tamás a Hír TV Magyarország élőben című műsorában.
Az Európai Uniónak (EU) újra egységesnek kell lennie a bővítést illetően a csalódást keltő döntés után, hogy Észak-Macedónia és Albánia nem kapott szabad jelzést a csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez – mondta Donald Tusk, az Európai Tanács leköszönő el
Az igazságügyi miniszter hangsúlyozta, a jogállamiságot vizsgáló folyamatot tekintve Magyarország egy bevált, kormányközi párbeszédre épülő, az alapelveket figyelembe vevő mechanizmus megtartását támogatja.
A határon túli magyarok érdekeit a legjobban a románok, illetve a szlovákok képviselik? Miféle „elképzelés” ez Cseh Katalin pártjától? Tarthatatlan, nevetséges és naiv.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Medián ügyvezetője szerint a mostani közvélemény-kutatásokat korai lenne előrejelzéseknek nevezni, mert nagyot tévedhetnek.

Folytatódik a baloldali belháború a Medián és a DK között.

A szakértők szerint nem fenyeget súlyos árvíz.

A lakók állapota miatt riasztották a mentőket is.

Fontos politikust tudhat soraiban a Reform UK.

Adóeurók milliói jutottak a berlini áramszünet mögött álló szélsőbaloldali hálózathoz.

„Nem tudom, hogyan van még életben, de ő a legenergikusabb ember, akit ismerek.”

Eddig hatszor tartóztatták le verekedés, balesetokozás és családon belüli erőszak miatt, legutóbb 2023-ban szabadult a börtönből.

Az arany esetében 2026-ra egyértelműen beárazódni látszik az unciánkénti négyezer dollár.

Már előre köszönnek világ- és Európa-bajnokunknak, aki bevallottan nehezen rázódott vissza a munkába.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.