Kik azok a globalisták? Azok, akiknek meggyőződésük, hogy a globalizációs folyamatok túlnőttek a nemzetállami kereteken, s ahogyan a piac, a kereskedelem, a pénzügyek, a média, az internet, a közösségi hálózatok már államhatárok felett működnek, ugyanúgy a társadalomnak, az állampolgároknak is túl kell lépniük a nemzeti kötődéseken, az állami kereteken, és fel kell oldódniuk a világkormányzásban és a világtársadalomban.
És kik a szuverenisták? Azok, akiknek viszont meggyőződésük, hogy az emberek kötődése a családjukhoz, a lakóhelyükhöz, az országukhoz és a nemzetükhöz, tehát a lokalitáshoz soha nem múlik el, e bázis nélkül talajtalanná, kiszolgáltatottá, identitás nélkül sodródó, atomizált lénnyé válnánk. Olyanná, aki manipulálható, alakítható, formálható a mindenkori nagyhatalmak érdekei szerint.
Megszületett tehát egy új korszak, amely alapjaiban más, mint a XX. század, de eltérő a korábbi korokhoz képest is. Először is: amíg a korábbi évszázadokban az volt a kérdés, hogy milyen politikai-ideológiai rendszerekben éljenek az emberek, addig a XXI. században az a kérdés, hogy milyenek legyenek maguk az emberek. Így már nem rendszerformálás zajlik, hanem az ember átformálása.
Ez már nem a bal- és jobboldal küzdelme, ez nem a kommunizmus, szociáldemokrácia, klasszikus liberalizmus, konzervativizmus, kereszténydemokrácia közötti harc, hanem az ember megváltoztatása a tét. Az ember manipulálása, irányíthatóvá tétele, csavarrá tétele egy globalizált gépezetben. Ez nem más, mint Madách Imre, Aldous Huxley, George Orwell rémálmainak valóra válása. A szép, új kozmopolita, globalista világ létrehozása.
Gondoljunk bele: korábban különféle politikai erők olyan szélsőséges ideológiai rendszereket akartak létrehozni – kommunizmust, nácizmust, fasizmust –, amelyekben erőszak és megfélemlítés alkalmazásával kényszerítenek rá mindenkit, hogy alkalmazkodjon, s még ha nem is szereti, illeszkedjen be és engedelmeskedjen a hatalomnak.
Ha pedig nem ezt teszi, egyszerűen likvidálják – így esett áldozatul sok tíz-, sőt százmillió ember a diktatórikus rendszereknek. Igen ám, de a totális rendszerekben is mindig lesznek olyanok, akik megőrzik öntudatukat, identitásukat, amelytől meg akarják fosztani őket, s ellenállnak, szervezkednek, illetve a rendszer megdöntésére törnek. Ez a diktatúra gyakorlóinak állandó gondokat okozott, még több erőszakhoz és gyilkossághoz vezetett, tehát nem volt ez kényelmes uralom, sőt végül ezek a rendszerek – éppen az állandóan feléledő ellenállás miatt – összeomlottak.