Másként selejtezne az ősszel az Európai Labdarúgó-szövetség
A mostani kiírás végletes elhúzódása esetén nem kizárt, hogy egyáltalán nem rendeznek selejtezőket.
A mostani kiírás végletes elhúzódása esetén nem kizárt, hogy egyáltalán nem rendeznek selejtezőket.
Az Európai Labdarúgó Szövetség közlése szerint mindkét tervezet szerint a nemzeti sorozatok indulnának hamarabb.
Minden olyan kontinentális tornát, mérkőzést, amelyet 2020 júliusában vagy azelőtt rendeztek volna, meghatározatlan időre elhalasztották vagy törölték.
A Manchester United 5-0-ra, az FC Basel 3-0-ra győzött idegenben a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjének csütörtöki, első mérkőzésén, egyaránt zárt kapuk mögött.
Az Európa-liga és a Bundesliga egyes összecsapásai, valamint a Szlovákia-Írország labdarúgó Európa-bajnoki pótselejtező is erre a sorsra jutott.
A döntés sporttörténelmi jelentőségű, mivel Magyarországon korábban még sosem rendeztek egymeccses döntőt egyetlen férfi nemzetközi kupasorozatban sem.
Az angol futballklub hazai pályán 5-0-ra győzte le a 23. perctől emberhátrányban játszó Brugge együttesét, így 6-1-es összesítéssel lépett a legjobb 16 közé
Szoboszlai Dominik klubja, a Salzburg az Eintracht Frankfurttal találkozik a labdarúgó Európa-liga kieséses szakaszának első fordulójában.
A Fradinak nincs oka szégyenkezni. Jól játszott, sőt – igaza van Szergej Rebrov vezetőedzőnek – most a legjobban a bolgár bajnokkal vívott négy mérkőzés közül.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A magyar klubok zsíroskenyér-túrái a felkészülést szolgálták, de fontos szempont volt a bevétel is valutában.
Kiváló tanárjelöltek gyakorlóiskolája lehetne a neves Óbudai Árpád Gimnázium.
A hazájához és egyházához hű Jány Gusztáv katonai becsületét máig nem állították helyre.
Norvégiában veszik ki egy évben a legtöbb betegszabadságot.
Nem túl eszes ember az, aki ismét rámegy arra a jégre, ami egyszer már beszakadt alatta.
Azok a pártok, amelyek eddig támogatták és elősegítették a migrációt, most a kampány kedvéért öklüket rázva ígérnek bevándorlásellenes intézkedéseket.
Tovább nőtt Karácsony Gergely negyven-valahány tagú tanácsadói csapata.
Ameddig az orvosok tanácsolják, addig tréningezik, mert szeretne minél tovább az FTC csapatával lenni.
A következő tíz napban tárgyalásokon próbálják meg rávenni az autonóm közösségeket az önkéntes szolidaritásvállalásra. Ha nem sikerül, törvényreformmal kényszerítik őket együttműködésre.
Tettlegességig fajult a választási kampány Németországban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.