Akár január végéig is halaszthatók csoportmérkőzések a BL-ben
Ha nem sikerül időben pótolni egy találkozót, úgy 3-0-s gólkülönbséggel a vétlen csapat javára írják.
Ha nem sikerül időben pótolni egy találkozót, úgy 3-0-s gólkülönbséggel a vétlen csapat javára írják.
A DAC mesterre nem marasztalta el tanítványait, értékelésében az ellenfél erejét emelte ki.
A 48. perctől kezdve emberhátrányban játszó felvidéki csapat hét gólt kapott a mérkőzésen.
A meccsen sok volt a hiba, de a végén ott volt Kovácsik a kapuban, és ő két francia büntetőt is hárított.
A Fehérvárnak kellemes emlékei vannak a francia ellenfeleiről a nemzetközi kupaporondon.
A fehérváriaknak először a francia Stade de Reims együttesét kell legyőzniük.
Kettős emberhátrányban, 6-6 után tizenegyesekkel esett ki a vajdasági csapat az Európa-ligából.
A dunaszerdahelyi csapat edzője, Bernd Storck nem fél a folytatástól a klubtörténeti bravúr után.
A kispestieknek szinte helyzetük sem volt a remekül védekező, masszív svédek ellen.
Boban Nikolov gólja döntött, a hajrában kapufát lőtt a máltai Hibernians az EL második selejtezőkörében.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ameddig az orvosok tanácsolják, addig tréningezik, mert szeretne minél tovább az FTC csapatával lenni.
A következő tíz napban tárgyalásokon próbálják meg rávenni az autonóm közösségeket az önkéntes szolidaritásvállalásra. Ha nem sikerül, törvényreformmal kényszerítik őket együttműködésre.
Tettlegességig fajult a választási kampány Németországban.
A pártok első körben a költségvetésről tárgyalnának, azzal a céllal, hogy elkerülhessenek egy uniós túlzottdeficit-eljárást.
Az állatok a kertekbe is bemerészkednek a Hegyvidéken.
Vitézy Dávid kezdeményezésére vonták meg az általa irányított cég támogatásait.
A drónok előállítására 45 millió font (22 milliárd forint) értékben adott megbízást a gyártóknak a nemzetközi drónkoalíció.
Az Alternatíva Németországért társelnöke, Alice Weidel élesen bírálta a mostani német kormányt.
Elárverezik Párizsban a francia polgári törvénykönyvnek (Code Civil) azon példányát, amely Napóleon tulajdonában volt.
Erősödik a vármegye népességmegtartó képessége, javul a lakosság életminősége.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.