
- Magyar Nemzet
- európa
európa

Már a Balatont is elérte a szupervihar
A Ciara névre keresztelt ciklonnal kapcsolatos intézkedésekre hívta fel a figyelmet a katasztrófavédelem, a vihar Európa-szerte károkat okozott és már halálos áldozatokat is követelt.
Európa jövője függ a fekete kontinenstől
Uganda Magyarországhoz hasonlóan úgy véli, hogy az afrikai problémákat Afrikában kell megoldani, és ehhez helyben kell biztosítani a segítséget – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Orbán Balázs.

A csatorna túloldala
A megosztottság, a kontinentális Európához való ellentmondásos viszony a szigetországi történelem egyik vezérmotívuma évszázadok óta.

A globalisták kedvében jár a német bíboros
Az egyik templom bejáratánál nemzeti zászló lebeg, a másik oltára felett pedig egy szivárványszínű; itt a Himnusszal zárul az istentisztelet, amott pedig a kereszt letakarásával.

Szakértő: Emmanuel Macron Európa új vezetője szeretne lenni
Többet költöttünk tavaly a boltokban, a drogériákban
Évek óta kitart a hazai kiskereskedelem lendülete, amely a kontinentális átlagon felül kitartóan Európa élbolyába emelkedik a lakosság bolti fogyasztásával.

A francia elnök Európa politikai egységét sürgeti
Visszaesett az új gumiabroncsok értékesítése Európában
Tavalyhoz képest Európában visszaesett, Magyarországon viszont majdnem azonos szinten maradt az új gumiabroncsok értékesítése – közölte a Magyar Gumiabroncs Szövetség (Hungarian Tire Association, HTA) kedden az MTI-vel kedden az Európai Gumiabroncs- és Gu
A GDP 2-2,5 százalékára lesz szükség ahhoz, hogy elérjük 2050-re a klímasemlegességet
A kormány tavaly decemberben eldöntötte, hogy csatlakozik ahhoz az európai kezdeményezéshez, amely szeretné elérni, hogy 2050-re létrejöjjön a világ első klímasemleges kontinense – mondta az államtitkár.

Fontos híreink
Közösségi oldalán könyörgött tűzifáért egy ukrán énekesnő

A Trump-adminisztráció sem hagyta szó nélkül a budapesti embervadászatban részt vevő szélsőbaloldali aktivista tettét

Rossz hír a transznemű sportolóknak, bekeményít a NOB

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Újabb részletek derültek ki Orbán Viktor és Donald Trump találkozójáról + videó
Oka van az eseménynek.

Szentkirályi Alexandra: Gyűlölet és káröröm követte egy ártatlan ember halálát + videó
Egy országot megrázó tragédia után különösen fájó, amikor az együttérzés helyett gyűlölet jelenik meg, miközben egy gyászoló édesanya feldolgozhatatlan veszteséggel küzd.

Kései ebéd a Rábaközben: Orbán Viktor csülköt evett Vitnyéden
A választás ezúttal egy klasszikus fogásra esett.

Menczer: Te fizetsz, ők pedig keresnek rajta + videó
Minél több szankció, annál értékesebb Shell-részvények a tiszásoknak.
Külföldi híreink

Drónok miatt adtak ki figyelmeztetést a vasárnapi Super Bowl-döntőre
A hatóságok arra figyelmeztették a szurkolókat, hogy hagyják otthon drónjaikat, mivel az amerikai hatóságok teljes drónrepülési tilalmat rendeltek el a meccs idejére.

Ukrajna teljes területén riadót rendeltek el
Több városban rendkívüli áramszünetet okozott az orosz támadás.

Kiderült a határidő, ennyi idő maradt a békekötésig
Ha a felek nem tartják be a határidőt, a Trump-adminisztráció valószínűleg nyomást fog gyakorolni mindkettőjükre.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Óriási Debrecen-győzelem a női kézilabda BL-ben
A hajdúsági csapat ezzel biztosan bejutott a rájátszásba.

Babos Tímea vigasztalta a magyar közönséget, majd a visszatéréséről beszélt
A Magyar Teniszszövetség a Davis-kupa szombati játéknapján köszöntötte a sportág hazai klasszisát.

Tóth Alex nem játszott, csapata is pontokat vesztett az Aston Villa ellen
A Bournemouth csapata 1-1-es döntetlent játszott hazai pályán az Aston Villa ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
