A marxizmus új, átszínezett változata

Az uniós bürokraták bebizonyították, hogy csupán a politikai hisztériakeltésben érdekeltek.

Berlin, 2019. május 26. Európai uniós zászlókat osztogat egy férfi az európai parlamenti választásokon az Európai Bizottság berlini képviseletének épülete elõtt 2019. május 26-án. MTI/EPA/Omer Messinger Fotó: Omer Messinger

Május 9-e van, azaz Európa, az Európai Unió napja. Ünneplésre sajnos semmi nem ad most okot, de a számvetéshez megfelelő alkalom. Békeidőben az ember – főleg, ha bőségében van a javaknak – háborítatlanul kergetheti lázálmait. Meghatározhatja unalmában az uborka görbületének pontos szögét, kitalálhat az élet törvényeivel teljesen ellentétes szabályokat és büntetlenül hisztériázhat, amennyit csak akar.

A bajban azonban elválik az ocsú a búzától. Hirtelen nyilvánvalóvá lesz, mi a szükséges és mi a szükségtelen, mi a jó és mi a rossz, ki a barát és ki az ellenség.

Nemrég ünnepeltük a szabadon választott országgyűlés megalakulását. Harminc éve ért be – vagy inkább kezdődött – a rendszerváltók küzdelme. Az akkori küzdelmek, a rengeteg megfeszített munka, az országépítés, az új szövetségek megkötése reménnyel töltött el szinte mindenkit. Magyarország és a térség többi állama bízott a nyugat-európai országokban, azok vezetőinek jó szándékában, és csupa lehetőséget látott maga körül.

A függetlenség magával hozta a szabad választást. Nem csak képviselőiket választhatták meg szabadon a magyarok, hanem az ország fejlődésének irányát is. Vége lett a kényszerpályának, vége volt az ideológiai és fizikai diktatúrának. Saját értékrendünk szerint választhattuk meg a barátainkat, a szövetségeseinket és példaképeinket.

A példa nyugatról jött, és a kollektív bizalom is nyugat felé irányult. Erőteljes fejlődő időszakát élte abban az időben a három keresztény bölcs, Konrad Adenauer, Alcide de Gasperi és Robert Schuman álma, az Európai Gazdasági Közösség. Az egység a sokféleségben európai gondolat még létezett. Egy olyan Európa képe, amelyet mindenki sajátjának érez, és egy olyan szövetségesi rendszeré, amely évszázados közös értékeken alapul.

Hamar csalódnunk kellett azonban, az álmok gyorsan szertefoszlottak.

Ma már több tapasztalatunk van. Évek óta szomorúan tapasztaljuk a nyugat-európai elit eltávolodását az unió alapértékeitől. Az az Európa, amelyet az alapítók elképzeltek, nem az, amelyet ma látunk. A közös értékeknek, az egymás iránti megbecsülésnek, a nemzetek tiszteletének hűlt helye van. A keresztény alapokra épült unió nem képviseli a keresztény erényeket, az európai nemzetekből álló unió fittyet hány a nemzeti értékekre és érdekekre. Az európai embereket képviselő unió egy belterjes elit játszóterévé és nemzetközi spekulánsok foglyává vált, beengedve berkeibe a marxizmus új, átszínezett változatát.

A tudathasadásos európai bürokraták elfelejtették, hogy az európai együttműködés megálmodója és szorgalmazója három vállaltan keresztény politikus volt. Az Európa keresztény gyökereinek és értékeinek hangsúlyozása ellen olyan hevesen tiltakozó politikusoknak az sem jelent ellentmondást, hogy a lisszaboni szerződést a mintegy ötszáz éves Szent Jeromos-kolostorban írták alá.

„Az európai földrész egyesítésének legfőbb előmozdítói olyan férfiak voltak, akiket mély keresztény hit hatott át: Konrad Adenauer, Alcide de Gasperi és Robert Schuman. Hogyan is becsülhetnénk alá azt a tényt, hogy 1951-ben, mielőtt megkezdődtek volna a kényes kérdéseket érintő tárgyalások, egy Rajna-parti bencés kolostorban találkoztak, hogy elmélkedjenek és imádkozzanak?” – emlékezett meg az eseményről Szent II. János Pál pápa.

A balliberális elit értéktagadása azért is tölthet el minket szomorúsággal, mert éppen a mostani válságos helyzetben mutatkozik meg a keresztény értéktár időtálló volta. Az egymás iránt érzett felelősség önzetlen tettekre sarkallja az embereket, és megmutatkozik a közösség ereje. A liberálisok által vallott globalizmus pedig mindeközben csődöt mondott.

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ másfél hónapig félrevezette az embereket. Azt szajkózták, hogy Európa nincs kitéve komolyabb járványveszélynek, mindezt akkor, amikor más egészségügyi és tudományos szervezetek már felismerték a bajt. Az uniós bürokraták egyszerűen kockára tették az emberek életét. Bebizonyították, hogy csupán a politikai hisztériakeltésre vannak felkészülve.

Persze ezt már megtapasztaltuk évekkel ezelőtt a migránshelyzet kezelése kapcsán is. Magyarország akkor is gyorsan cselekedett, aminek meg is lett az eredménye – nem csak hazánkat, egész Európát védjük a balkáni útvonalon érkező illegális bevándorlóktól. A kormány most is gyorsan és hatékonyan lépett fel a veszély elhárítása érdekében. Védjük az emberek életét, és közben enyhítjük a gazdasági krízist is. Ez utóbbi esetében is csak magunkra számíthatunk, hiszen elmondhatják akárhányszor a brüsszeli bürokraták és az itthoni ellenzékiek, hogy milliárdok ezreit biztosítja Brüsszel hazánknak, de teljesen világos, hogy a tagállamoknak felajánlott „pluszpénz” valójában kommunikációs trükk, egy extra eurócentet sem kaptunk eddig a járvány elleni védekezésre.

Teszetoszaság és bénultság jellemezte és jellemzi továbbra is az eurokratákat

Amíg Európában emberek százai halnak meg naponta, ezrek fekszenek az intenzív osztályokon, százezrek veszítik el állásukat és milliók szenvednek a bezártságtól, a kontinens balliberális elitjének és néhány, csak nevében néppárti vezetőjének nincs más gondja, mint újfent rátámadni hazánkra, miközben a magyarok elszántan küzdenek a vírus és hatásai ellen. Békeidőben már megszoktuk a nyugat-európai elit „szívélyes” hozzáállását hazánkhoz, akkor valóban nem várunk mást, ha az eddigi tapasztalatainkra hallgatunk. Az értékeit vesztett európai fősodornak elvégre valamivel ki kell töltenie céltalan napjait. De ebben a válsághelyzetben a nyugati elit azért találhatott volna magának más, esetleg az európai emberek számára haszonnal járó elfoglaltságot is.

De nem így történt. Sosem látott méretű politikai lejárató- és dezinformációs kampányba kezdtek Magyarország ellen. Ráadásul olyan intézkedések miatt támadják hazánkat, amelyeket a magyar emberek elsöprő többsége támogat. Annyira elvakította őket a harci láz, hogy még a saját szabályaikkal is szembemennek. Az Európai Bizottság alelnöke, Věra Jourová hiába tette a napnál világosabban egyértelművé, hogy a politikai támadások alaptalanok, hogy nem született Magyarországon olyan döntés, amely szembemenne az európai uniós jogszabályokkal, a balliberálisok nem hátrálnak, a „csak azért is rombolás” neomarxista attitűdje továbbra is tüzeli őket.

Nem egyedül állunk a célkeresztben

A lengyelekkel ugyanezt művelik, az egész közép-európai térség gyanús nekik. Persze addig, míg a nyugati ajánlások szolgalelkű megvalósítását tapasztalták a térségben, egy szavuk sem volt. Amíg könnyen kihasználható piacot és a szabad rablás lehetőségét látták bennünk, addig mindent rendben találtak. Most, hogy Közép-Európa államai a saját lábukra álltak, lehetőségeik egyre bővülnek és valóban az egész EU gazdasági motorjának számítanak, már nem érdekük az egyenlő verseny.

A magyar történelem a példa rá, milyen veszélyeket rejt, ha más kezébe tesszük le a jövőnket

Eszünkbe juthat Antall József első parlamenti beszéde, amelyben figyelmeztetett, „nem lehetnek illúzióink”. Arra intette az újkori Magyarország első országgyűlésének tagjait, hogy „nehéz nemzetközi körülmények között, számos támogatót magunk mögött érezve ugyan, de önmagunk elhatározásával, önmagunk tehetségével és akaratával érhetünk csak el célt. Éreznünk kell azt, hogy vannak más erők is, éreznünk kell azt, hogy nem mindenki kívánja a mi sikereiket – sem a haza határain kívül, sem a haza határain belül.” Sok minden változott azóta, de van, ami még mindig érvényes a jelenre.

Rá kell végre döbbennünk, hogy amit máshol kerestünk, az mindig is megvolt bennünk. Lehetett bármilyen kegyetlen és nyomasztó is a szovjet fegyverekkel megtámogatott kommunista elnyomás, a magyar mindig is egy szabadságszerető, keresztény értékeket valló, valódi európai nép volt. Megmaradtunk és meg is maradunk annak. Akkor is, ha most hamis vádakkal, gátlástalan zsarolással és fenyegetésekkel próbálnak minket egy újabb politikai-történelmi zsákutcába terelni. A történelmünk során mindig is küzdöttünk a birodalmi elnyomás ellen. Most sincs ez másként, minden olyan birodalomépítési törekvésnek, amely a nemzet ellen van, ellenállunk. Ahhoz, hogy az előttünk álló időszak eredményes és sikeres legyen, vissza kell térnünk az alapító atyák által megálmodott Európához. Olyan unióra van szükség, amely a tagállamok együttműködését támogatja, nem pedig kioktatja és rossz döntései­vel bajba sodorja a nemzeteket. Ha ezt sikerül elérni, akkor lesz mire büszkének lenni május 9-én.

A szerző az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke