Szakértő: Enyhült a terroristaveszély, de nem szabad lekicsinyelni
Mostanában jóval kevesebb terrorcselekményt követnek el Európában, de a veszélyt nem szabad lekicsinyelni – mondta Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő.
Mostanában jóval kevesebb terrorcselekményt követnek el Európában, de a veszélyt nem szabad lekicsinyelni – mondta Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő.
Időnként beszélnek arról, hogy a tönkrement országok megsegítésére, újjáépítésére új Marshall-tervet kell elindítani. Miért nem teszünk ennek érdekében többet? – kérdezte a köztársasági elnök.
Európa megszállását meg lehet állítani, és van visszaút a legszorongatottabb helyzetből is. Ennek eléréséhez a mára már kibiztosított fegyvereket nem feltétlen kell élesíteni.
Látva az Európai Parlament morális, intellektuális hanyatlását, fontos visszanyúlni azokhoz az értékekhez, amelyeket Habsburg Ottó képviselt – vélekedett a miniszter.
Az adatok szerint a 120 ezer ember mindössze 29 százalékát osztották szét, ennek ellenére Magyarország a „Fekete Péter”, aki nem vett részt ebben a folyamatban – fogalmazott a belügyminiszter.
A volt Jugoszlávia romjain önállósodott országot sújtó politikai bénultságról, a lehetséges kiútról és Európa közönyéről Ivan Kraljevic hercegovinai horvát politológust, a Mostari Egyetem munkatársát kérdeztük.
Talán majd sok év múlva, mondjuk úgy 2050 táján az akkori polgári pártok már kiengedhetnek, hátradőlhetnek, és azt mondhatják: elvégeztük, amit kellett, beszéljenek helyettünk az eredményeink.
Az 1848-49-es szabadságharc erőt adott, hogy a magyarság felülkerekedhessen a XX.-XXI. század kihívásain – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a romániai Oklándon tartott hálaadó Istentiszteleten az aradi tizenhármak és társaik mártíriumára emléke
A startupokba történő befektetés alapján Magyarország a nyolcadik Európában – mondta Szalai Piroska, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány elnöke szombat este az M1 aktuális csatornán.
Portugália kis ország, meglehetősen stabil. A két nagyobb tradicionális párt, a szocialisták és a jobbközép Szociáldemokrata Párt (PSD) állnak a frontvonalon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A katalánok elnöke, Joan Laporta kedden már otthon sajtótájékoztatót tart az ügyben
Egy Kaliforniában született magyar nő nyilatkozott lapunknak.
A Münster meghajol a Ferencváros és a vezetődzőjének múltja előtt is.
A magyar klubok zsíroskenyér-túrái a felkészülést szolgálták, de fontos szempont volt a bevétel is valutában.
Kiváló tanárjelöltek gyakorlóiskolája lehetne a neves Óbudai Árpád Gimnázium.
A hazájához és egyházához hű Jány Gusztáv katonai becsületét máig nem állították helyre.
Norvégiában veszik ki egy évben a legtöbb betegszabadságot.
Lehet, hogy valóban csak választási húzás volt Péterffy Attila balliberális polgármester részéről a pécsi repülőtér felpörgetése és a valóság visszafújta a projektet.
Csibi Krisztina folytatná Potápi Árpád munkásságát Tolna vármegye 2. számú választókerületében.
Mindenhova megérkezett a tél.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.