Belga történész: Össze kell fognunk, hogy újra naggyá tegyük közös civilizációnkat

David Engels neves belga történész, egyetemi professzor a V4NA hírügynökségnek adott interjúban pozitív, követendő példaként említi a V4-országokat a hanyatló Nyugat-Európával és a szétesőben lévő Európai Unióval szemben.

David Engels az interjúban igyekezett meghatározni a „nyugati” identitást, ami ugyan kétségtelenül Európából származik, de Amerikára, Ausztráliára, vagy Oroszországra is kiterjed.

– Egyrészt van egy hármas összetett történelmi örökség: a görög-római örökség, a zsidó-keresztény hatás valamint a kelta, germán és szláv népek hagyományai. Mindez összekeveredett az úgynevezett „keresztény világban”, amely a 10. században alakult ki és mind a mai napig identitásunk valódi kulturális alapját képviseli. Másrészt van egy bizonyos pszichológiai hozzáállás is, mely szerint a nyugati ember mindig gyorsabb, magasabb és erősebb szeretne lenni, mint a többiek; egy olyan mentalitásról van szó, amely alapjában véve megkülönböztet bennünket más nagy civilizációktól.

Amit általánosan „európai értékeknek” nevezünk, azok nagyon rövid múltra visszatekintő (és rendkívül problematikus) racionalista kiegészítései egy sokkal összetettebb és gazdagabb kulturális valóságnak.

Szigorúbb értelemben számomra Nyugat-Európa egyértelműen a régi vasfüggönytől nyugatra fekvő országokat jelenti, amelyeket manapság a leginkább sújt a mostanában jellemző civilizációs válság, míg a közép-, kelet- és délkelet-európai országok továbbra is elhatárolódnak tőle – legalábbis egyelőre, amint az a visegrádi országok esetében is tapasztalható.

A történész a V4NA-nak külön is beszélt a visegrádi országokról.

– Számomra rendkívül érdekes, ahogyan a visegrádi országok egy egyfajta alternatív Európai Unió létrehozására törekednek, amely nem csak olyan pusztán gazdasági és adminisztratív megfontolásokon alapszik, mint ami az Európai Közösség államait jellemezte, hanem itt az az azonosságtudat is jelen van, amit az európai intézmények mindig is próbáltak elkerülni. Remélhetőleg ez a csoport, melyet egyrészt az egyre inkább elnyomó Európai Unió, másrészt a „politikailag korrekt” szellemiséget védelmező, arrogáns politikát folytató szomszédos országok fenyegetnek, ellen tud állni ennek a nyomásnak azáltal, hogy erős intézmények létrehozásával megerősítik a köztük lévő együttműködést és sikerül meggyőzni állampolgáraikat a helyzet sürgősségéről. Tudniillik, ellenben azzal, amit a legtöbb nyugati média szeretne a célközönségével elhitetni, a V4-ek több szinten is sokkal kevésbé tekintélyelvűek, mint a nyugat-európai államok, ahol a hatalom minden ágazatát – a végrehajtói hatalmat, a médiát, az igazságszolgáltatást és a jogalkotást – szinte teljes egészében az úgynevezett „egységes gondolkodás” uralja.

Míg az aktuális elit réteg elnyomó uralma miatt nyugaton jelenleg nem valószínű a radikális és tartós politikai irány megváltoztatása, addig a keleti országokat szabad véleménynyilvánítás és demokratikus politika jellemzi.

A hírügynökség felhívta rá a figyelmet, hogy épp azok az országok nyújtanak ma konzervatív alternatívát Európában, amelyek akár fél évszázadon keresztül is szovjet befolyás alatt álltak, míg az amerikai liberalizmus eszméjéből profitáló államokat elárasztja a dekadencia és a bevándorlás. David Engels elsőre ez paradoxnak tűnhet, mégis igyekezett magyarázatot adni minderre.

– Először is, ezeknek az országoknak, melyeket egészen 1989-ig megfosztottak a politikai függetlenségüktől, meg kellett védeniük kulturális identitásukat, hiszen, amint ezt Lengyelország vagy Magyarország esete is mutatja, ez volt az egyetlen eszközük a túlzott német, orosz vagy iszlám befolyás ellen. Ám a hazaszeretet, a kulturális büszkeség és a hit megléte még nem vezet automatikusan a nyugat-európai iskolákban és a médiában nap mint nap tapasztalható imperializmushoz, gyarmatosításhoz és népirtáshoz, hanem sokkal inkább a szabadságot, a békét és az önállóságot garantálja. Közép-Európa, illetve Kundera szavaival élve az „elrabolt Nyugat” fél évszázadon át mesterséges stagnálásban, egyfajta időbuborékban élt, távol egy egész sorozatnyi olyan, a nyugati államokat sújtó káros fejleménytől, mint például a tömeges bevándorlás, a hedonizmus, az identitás elvesztése vagy a képviseleti demokrácia kudarca.

Végül, de nem utolsó sorban azt se felejtsük el, hogy Közép-Európa egyenesen egy olyan elnyomó korszakból szabadul, amelyet a bürokrácia, a centralizmus, a gazdasági szocializmus, a filozófiai materializmus és a moralizáló retorika uralt, és ezért különösen érzékenyen érinti ez a téma, ellentétben azokkal a nyugat-európai államokkal, amelyek még nem szembesültek ezzel a veszéllyel.

A történész rendszeresen értekezik a „hanyatlás” témájáról Nyugat-Európával kapcsolatban. A hírügynökség kérdése arra irányult, mennyire lehet mindezt túlzásnak tekinteni.

– Bízom benne, hogy igaza van – nálam jobban senki nem szeretné, ha tévednék ezzel kapcsolatban – de attól tartok, hogy sajnos ennek pont az ellenkezőjéről van szó. Sokáig egy olyan belga kisvárosban laktam, ahol a városközpont szinte teljes egészében eliszlámosodott, szó szerint szétesett az infrastruktúrája, a munkanélküliségi ráta pedig olyan méreteket öltött, mint Görögországban vagy Spanyolországban.

A megmaradt belga állampolgárságú lakosok elmenekültek a környező falvakba, a (szocialista) városvezetés pedig mindent megtesz az „együttélés” és (a polgármester szavait idézem) „a polgárháború elkerülése érdekében”. Ez kétségtelenül megerősítette a hitemet abban, hogy igenis létező jelenségről van szó, majd Európa-szerte történő utazásaim során azt tapasztaltam, hogy az előbb említett belga kisváros esete korántsem egyedülálló.

Legyen szó akár Párizsról, Brüsszelről, London külvárosáról, Amszterdamról vagy Berlinről, de felsorolhatnánk a legtöbb közepes méretű nyugat-európai várost is, mindenhol ugyanaz fogad: szegénység, bűnözés, tömeges bevándorlás, iszlamizáció, a politikai kontroll elvesztése. Sajnos nagyon úgy fest, hogy civilizációnk nem jó értelemben vett radikális átalakuláson fog keresztülmenni a közeljövőben, és ez félelemmel tölt el.

David Engels felhívta rá a figyelmet, különbséget kell tenni Európa és az Európai Unió között.

– Egyre többen kritizálják az európai projekt jelenlegi irányvonalát, mely a centralizmus, a multikulturalizmus és a társadalmi kizsákmányolás felé halad. Vigyáznunk kell azonban, nehogy kiöntsük a fürdővízzel együtt a gyereket és visszatérjünk a nemzetállam anakronisztikus idealizálásához, amely kizárólag a 19. században elért sikerén alapszik, amikor Európa gyarmati, katonai és technológiai fölénye olyan feltételeket teremtett, melyek nagyon eltérnek a napjainkban jelenlévő feltételektől. Manapság ugyanis Európának minimális összetartó erőt kell vállalnia ahhoz, hogy szembeszálljon Kínával és az iszlamizmus veszélyével, valamint felvegye a harcot az Afrikából származó migrációs hullámmal. Ráadásul, minimális belső konzultáció és összefogás nélkül a legtöbb európai állam hamar Kína, Oroszország vagy az Egyesült Államok bábjává válhat és könnyen a világ nagyhatalmainak ellentétes érdekek által vezérelt csataterén találhatja magát.

Nyilvánvaló, hogy egy ilyen összefogásnak az Európából, mint közös hazából kiinduló szolidaritáson kell alapulnia ahhoz, hogy eredményes legyen.

Ehhez hozzátartozik a közös kulturális identitás, hiszen mindnyájunkat ugyanazon történelmi rétegek formáltak, egymás után alakítva kollektív kulturális lelkünket mind jó, mind rossz értelemben. Ide tartozik az antikvitás öröksége, a kereszténység, a középkor szellemisége, a reneszánsz lendülete, a felvilágosodás humanizmusa, a 19. század tudományos fellendülése, a 20. század szörnyűségei, ezek egytől egyig olyan értékek, melyek alapvetően megkülönböztetnek minket a kínai, indiai vagy muszlim gondolkodásmódtól. Csak egy módja van annak, hogy elkerüljük azt, hogy néhány évtized leforgása alatt egy olyan Európában találjuk magunkat, melynek a lakossága Allahban hisz, Közép-Afrikára jellemző nyomorban él és kínai vállalatok, valamint hontalan globalista elit uralja, ez pedig nem más, mint az egyesülés. Össze kell fognunk, hogy visszanyerjük büszkeségünket és újra naggyá tegyük közös civilizációnkat.

A teljes cikket IDE kattintva érhetik el!