Balos öngólparádé
Nehezen fogja föl a baloldal, hogy végzetesen ártott önmagának, amikor nem szavazta meg Ursula von der Leyen európai bizottsági (EB) elnökségét Strasbourgban.
Nehezen fogja föl a baloldal, hogy végzetesen ártott önmagának, amikor nem szavazta meg Ursula von der Leyen európai bizottsági (EB) elnökségét Strasbourgban.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter vasárnap aláírta az ügyben a Székely Nemzeti Tanács által indított nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezést.
A növénynemesítés és a génmódosított organizmusok előállítása közé helyezett úgynevezett genomszerkesztés a támogatói szerint a mezőgazdaság versenyképességi záloga.
Szombaton sok, vasárnap pedig több órás napsütésre számíthatunk fátyol-, illetve gomolyfelhőkkel; északon, északkeleten lesz a legtöbb felhő. Szombat délután és éjszaka az ország északkeleti megyéiben várható zápor, zivatar.
Az államtitkár rámutatott: az Afrikából és Ázsiából Európába irányuló migrációt legalább két tényező még hosszú időn keresztül erősíti majd, ezek a népességrobbanás és az éghajlatváltozás.
Von der Leyen már a megválasztásával is bizonyította: képes többféle érdekcsoport, pártcsalád nyelvén beszélni, legutóbbi nyilatkozatából is kitűnik, hogy kompromisszumkész.
A Hír TV Háttérkép című műsorában Bayer Zsolt két állandó közgazdász vendége – Bogár László és Boros Imre – egy tematikus adás keretében az európai identitás kérdését próbálták közérthetően megfogalmazni.
Az Európai Bizottság következő elnöke tegnap a Süddeutsche Zeitung című liberális lapnak adott interjújában kifejtette, hogy az Európai Egyesült Államok ötlete nem a helyes út Európának.
Az őszinte beszéd, a viták vállalása viszont mindannyiunk felelőssége, akik ragaszkodunk nemzethez, családhoz és mindennemű identitásunkhoz.
Európában már véget ért a háború, amikor 74 éve e napon – 1945. július 17-én – a németországi Potsdamban összeültek a szövetséges nagyhatalmak első emberei.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Orbán Viktor több fotót is megosztott a kormányülésről.
Az első Budapesti Katonazenekari Fesztiválon hat katonazenekar, összesen 230 zenész szórakoztatta a nézőket.
Éjszaka rakéták csapódtak be Munkácson.
Az állítólag békét akaró ukrán elnök válogat a helyszínek között.
“Happy Birthday, Hungary!” the Prime Minister posted.
Tonnaszám érkezik orosz fa a nyugati építőiparba.
Gabbard célja, hogy „évente több mint 700 millió dollárt takarítson meg az adófizetőknek”.
“Happy Birthday, Hungary!” the Prime Minister posted.
Tonnaszám érkezik orosz fa a nyugati építőiparba.
Gabbard célja, hogy „évente több mint 700 millió dollárt takarítson meg az adófizetőknek”.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.