Szimbolikus, de divatos gesztus
A klímavészhelyzet kihirdetése bár valóban hangzatosan cseng, a figyelemfelhívás és politikai tőkeszerzés mellett gyakorlati jelentősége aligha van. Pár napja a kanadai, kétszázezres lakosságú Windsor város döntött a környezetvédelmi szükségállapotról. A polgármester szavai szerint a deklaráció értelmében „ezentúl környezettudatos lencsén keresztül szemlélik a jövőt”. A világon elsőként 2016-ban az ausztráliai Darebin település élt a klímavészhelyzet megnevezésével, később az ausztrál példa gyűrűzött át az Egyesült Királyságba és az Egyesült Államokba.
A szigetország volt az első olyan állam – nemcsak Európában, hanem a világon –, ahol a törvényhozás mondta ki a vészhelyzetet. A baloldal kezdeményezte parlamenti határozatnak ugyanakkor nincs jogi kötőereje a mindenkori londoni kormányra nézve. Az Egyesült Királyság közel hatvanhatmilliós lakosságának ma 84 százaléka él olyan közigazgatási egységben, ahol már kimondták a klímavészhelyzetet. Hasonló a helyzet olyan uniós államokban, mint Írország, Portugália, Málta vagy Ausztria. Nyugati szomszédunkban négy nappal a szeptemberi parlamenti választások után, egyfajta szimbolikus gesztusként – a Zöldek látványos megerősödésének fényében – határoztak a szükségállapotról.
Emlékezetes, hogy Budapesten is az októberi önkormányzati választások után vezették be a vészhelyzetet, mondván: a főváros „érzi a súlyát” a klímakérdésnek. A belga főváros, Brüsszel is csak hetekkel előzte be Budapestet: itt hivatalosan szeptember legvégén nevezték meg politikai prioritásként a környezetet. Árulkodó adat, hogy a világon jelenleg 25 ország közel 1200 közigazgatási egységében van klímavészhelyzet, tehát a politikai deklarációk szintjén több mint 450 millió ember élhet közvetlen, az éghajlatváltozás okozta veszélyben.