Varga: Nyilvánosságra fogjuk hozni a megállapodást
Varga Mihály szerint az IMF-fel folytatott keddi első tárgyalási forduló nyugodt, tárgyilagos megbeszélés volt.
Varga Mihály szerint az IMF-fel folytatott keddi első tárgyalási forduló nyugodt, tárgyilagos megbeszélés volt.

Prőhle Gergely bízik benne, hogy az Európai Bizottság ugyanolyan következetességgel jár majd el Romániával, mint Magyarországgal szemben.
Július 17-ére, keddre hívta össze Viviane Reding, az Európai Bizottság igazságügyi felelőse a magyar és az ír igazságügyi tárca szakértőit a leányfalui ír gázoló ügyében.
A kormány megadja a válaszokat az Európai Bizottságnak, s amennyiben a testületet nem sikerül meggyőzni, kész az Európai Bíróságon megvédeni azt.
A Velencei Bizottság alapvetően méltat, de bíráló megjegyzésekkel is illet három magyar törvényt.
Korábbi előzetes közlésének megfelelően megindította az Európai Bizottság a Magyarország elleni két kötelezettségszegési-eljárást az Európai Unió Bíróságánál.
Magyarország ”technikailag” hiába teljesíti idén a túlzottdeficit-eljárás megszüntetésének feltételeit, csak jövő év tavasszal kerülhet ki az alól.
„Gyorsan halad” az Európai Bizottság a Magyarország elleni kötelezettségszegési eljárások keretében legutóbb adott válaszok elemzésével.
Igen, tervezi valamiféle átalakítását a kormánynak Orbán Viktor – mondta el Giró-Szász András kormányszóvivő a köztelevízió reggeli adásában csütörtökön.
Az Európai Bizottság felveszi a kapcsolatot a magyar hatóságokkal azt tudakolva, hogy az egyházügyi törvény összhangban van-e a témába vágó európai uniós irányelvvel.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az egyéni jelöltek már ismertek, rövidesen napvilágot lát a Fidesz–KDNP választási listája is.

Függetlenek domináltak az év első voksolásain.

Orbán Viktor felidézte az emlékezetes pillanatokat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Trump tervei az olajra fókuszálnak.

Az emberek nyíltan szembeszállnak a hatóságokkal, így pár szerencsés megmenekül az elhurcolás elől.

Nem szűnnek a harcok, egyre csak fokozódnak.

A fényvisszaverő mellény vagy nyakörv segít, hogy a söfőrök észrevegyék kedvenceinket.

Szilveszter előtt huszonkét vidám Celsius szaladgált a napon, s rettenetes problémákkal küszködtek: mit egyenek és mit igyanak?

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.