Háború és béke – Kés, villa, kanál
A kanál és a villa egy vaskos szimbólum. A világ pedig hatalmas, ezernyi kultúra által alkotott egység.
A kanál és a villa egy vaskos szimbólum. A világ pedig hatalmas, ezernyi kultúra által alkotott egység.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormányoldal nem akar sem magyar fiatalt, sem fegyvert, sem pénzt küldeni Ukrajnába, nem akar belebonyolódni a háborúba.

A kormány nem hagyja, hogy a magyarokat pumpolja Brüsszel.

A miniszterelnök értékelte az elmúlt hetek, napok intézkedéseit, a hóhelyzet kezelését.

Nagyobb a gáztartalékunk, mint a nyugati országokban ez megszokott.

Mélyülő vita Washington és Koppenhága között.

A tagok névsorát hamarosan ismertetik.

A rendőrség keresi az elkövető tettestársát.

Vége a „one man shownak."

A Spanyolországból származó hírek egyre erősebbek róla – korábban már ült a rémes napokat maga mögött tudó csapat kispadján.

Három munkanap maradt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.