Így reagált az ellenzék a kormány extraprofitról szóló döntésére
A DK bírálja a kormánynak azt a döntését, amely szerint nagy cégeknek a rezsivédelmi és a honvédelmi alapba kell befizetniük extraprofitjuk egy részét.
A DK bírálja a kormánynak azt a döntését, amely szerint nagy cégeknek a rezsivédelmi és a honvédelmi alapba kell befizetniük extraprofitjuk egy részét.

Boros Imre közgazdász szerint ha több a pénz, többet kellene a közösbe is beadni.

Nem reális a baloldal riogatása, miszerint más termékek ára nő az intézkedés miatt.

Az intézkedés célja, hogy az építőanyag a hazai igényeket elégítse ki, ne a cégek profitját hizlalja.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A PTE a harmincezer egyetemből az első 750 között van, azaz a felső 2,5 százalék részét képezi.

Vasárnapig még kitölthető a nemzeti konzultáció.

A legkiválóbb vállalkozókat ismerik el a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) ünnepségén.

Meglepetés!

Milliárdos együttműködés készül.

Ezt az Európa Tanács jelentéstevője is megállapította.

Stubb „kétfelé játszó” amerikai tárgyalókról beszélt, reagált Moszkva.

A Bizottság 120 millió eurós bírságot szab ki a digitális szolgáltatásokról szóló törvény értelmében az Elon Musk tulajdonában lévő X közösségi portálra.

Opposition parties DK and MKKP would not even make it into Parliament.

És fel is tüntetnek a stáblistán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.