A baloldalnak is hozzá kellene járulnia a rezsivédelmi alaphoz
Németh Szilárd: Európában a gáz- és villanyárak akár négyszeresükre is nőttek, ettől véd meg az árstop.
Németh Szilárd: Európában a gáz- és villanyárak akár négyszeresükre is nőttek, ettől véd meg az árstop.

A baloldal bukott miniszterelnök-jelöltje szerint azok az országok is „jól elvannak”, ahol nincs benzinárstop.

A koronavírus hozhat most extraprofitot a repülőtársaságoknak, amelyektől számos nyugat-európai államban szednek adót az utasok után.

Az a közös érdek, hogy a boltosok is visszafogják az áremelkedés ütemét és a legkevésbé hárítsák át az extraprofitadót a vásárlókra.

Átértékeli a vezető részvényeket a bevezetendő adófajta.

Van működőképes nemzeti megoldás a lakosság terheinek csökkentésére.

A közgazdaságban egyáltalán nem ismeretlen az extraprofit fogalma.

A rezsicsökkentés megvédését nevezte Gulyás Gergely a jelenlegi időszak egyik legfontosabb feladatának a Kormányinfón.

A honi ellenzék, élükön Gyurcsány szektapártjával most is a nagy cégek profitérdekeit védi.

Nyolc szektorból vonja el az extraprofit egy részét a kormány.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Szentkirályi Alexandra az Igazság órájában.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 16 Celsius-fok között alakul.

Fiktív számlák, felszámolt vállalkozások, cégtemető, strómanok és eltüntetett pénz szerepel az ügyben, amelyben felbukkan a Lánchíd-botrány kulcsfigurája is.

Magyar Péter pártja jóval több embert tart alkalmazásban, mint a kormánypártok vagy a többi parlamenti mandátumra esélyes ellenzéki párt együttvéve.

Újabb súlyos kudarcra derült fény.

Kudarcba fulladt a politikai támadás.

A nukleáris erőműveket elutasítók aránya harmadára csökkent az Európai Unióban.

Az autópályák 900 milliárd forintot hoznak a kasszába.

A román futball magyar származású legendája össztűz alá került, élesen bírálják a kijelentését.

Lavrov szerint Zelenszkij bejelentése mindent elárul a szándékairól.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.