Gondoskodnak a szakmájukat elvesztő halászokról
Az invazív vízi fajok ritkításában kaphatnak új feladatot a munkájukat elvesztő halászok.
Az invazív vízi fajok ritkításában kaphatnak új feladatot a munkájukat elvesztő halászok.

Az Agrárminisztérium és a tenyésztők szoros együttműködésének, valamint az őshonos-támogatásoknak köszönhetően az utóbbi öt évben folyamatosan emelkedett az őshonos lófajták állománya – közölte az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára kedden Tiszaföld
Támogatásokkal segíti az agrártárca a juhtenyésztőket abban, hogy több állatot nevelhessenek.
Az ágazat szereplőinek köszönhetően sikerült biztosítani a megfelelő minőségű és mennyiségű élelmiszer-ellátást.

Az államtitkár az avatóünnepségen elmondta: a magyar mezőgazdasági beruházások értéke 2019 első három negyedévében 301 milliárd forint volt.
Kulturális értékeink közül csak az lesz ott jövőnk kincsestárában, amit ma hitelesen feltárunk, kutatunk, lejegyzünk, megünneplünk és megőrzünk – mondta Farkas Sándor.
A magyar mezőgazdaság élelmiszer-kibocsátása akár 25 millió ember egészséges, biztonságos élelemmel való ellátására is képes lenne, jelenleg 15 millió embert tud ellátni – mondta az államtitkár.
Nő a magyarországi halfogyasztás az utóbbi tíz évben, de még mindig messze az európai uniós átlag alatt van – mondta Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára.
Farkas Sándor elmondta, hogy a magyar mezőgazdaság teljesítménye 2010 óta 32 százalékkal emelkedett, tavaly elérte a 2720 milliárd forintot, ami „tiszteletre méltó szám”.
Magyarország erdős, fás felületeinek minél nagyobb mértékű növelése érdekében indította az Agrárminisztérium az Országfásítási Programot – közölte Farkas Sándor.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az elkövetőt elfogták.

A Generális Konvent elnöksége már korábban kilátásba helyezett egy ilyen lépést.

A politikus vitára is kihívta a Tisza szereplőit, és kijelentette: a rezsicsökkentést és a magyar érdekek védelmét csak a kormánypártok képviselik.

A miniszterelnök szerint a Tisza nem tud és nem is akar kimaradni abból a néppárti stratégiából, amely a vétójog eltörlését és az Európai Unió katonai szövetséggé alakítását célozza.

Az amerikai elnöknek fogy a türelme.

A Rheinmetall üres kézzel távozik.

Egy szülészetet ért légitámadás.

Az NB II listavezetője, a Budapest Honvéd csapata legyőzte a fehérvári csapatot, amely továbbra is mély válságban van.

A francia külügyminiszter már a diplomácia felé hajlana.

Komoly veszélyben forgott a kora-középkori Anglia.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.