Fátimába zarándokolt Matteo Salvini, a Liga vezetője
Az olasz politikus nem először tesz nyilvánosan tanúbizonyságot keresztény hitéről.
Az olasz politikus nem először tesz nyilvánosan tanúbizonyságot keresztény hitéről.

A járvány miatt idén 90 százalékkal kevesebb turista vett részt a fátimai hagyományos gyertyás körmeneten.

Szomorú hír érkezett Portugáliából.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kiderült, mi volt a borítékban.

A rendőrség segítséget kér.

A háttérben meghúzódó tervek világosak, mégis tagadnak.

A jegesedés most is komoly veszélyt jelenthet.

A mostani korrupciós vádak előtt tárgyalt Weberrel Timosenko – Brüsszel továbbra is a rendületlenül a háború mellett áll.

Támadások érték a lengyel infrastruktúrát.

Nemzeti petíció indul az Ukrajna támogatásáról szóló brüsszeli követelések ellen.

A magyar középpályás a Midtjylland elleni felkészülési meccsre már a keretbe sem került be.

Huszonegy kategóriát díjaznak majd.

Sipos Adrián merész elvárásokat támaszt maga és a csapat elé a svédországi férfikézilabda Európa-bajnokságon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.