Dézsi Csaba András: Az itt lakókat élő közösséggé kell formálni
A polgármestert az időközi választást megelőző kampányban a balliberális oldal sokat támadta.
A polgármestert az időközi választást megelőző kampányban a balliberális oldal sokat támadta.

Erre nem invazív módon, optikai szenzor segítségével lehetnek képesek az új viselhető eszközök.

Sokkal többre jutna a város, ha a balliberális oldal konstruktív együttműködésre törekedne – vélték a baloldali többséggel települést vezető kormánypárti polgármesterek.

Több helyen valótlan állítások jelentek meg a sajtóban a Fertő-part nagyszabású turisztikai fejlesztési elképzeléseivel kapcsolatban.

Olyan fejlődést ért el a kormánypárti vezetés, amely a balliberális oldalt szinte teljesen leradírozta.

Kásler Miklós miniszter szerint a Liget Projekt önmagában Európa legnagyobb kulturális fejlesztése.

A pénzügyminiszter elmondta: a pályázati lehetőség a közepes méretű vállalkozások fejlesztésére törekszik.

Természetesen babamonitorként is funkcionál ez a nemrég fejlesztett okos eszköz.

A Nógrád megyei Nézsán arra számítanak, hogy a támogatás megjelenésével nem marad üres ház a községben.

Kezdetét vette a valaha volt az eddigi egyik legnagyobb újításának bevezetése.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Sikeres erődemonstráció volt a jelöltállító kongresszus.

A nappali hőmérséklet mindössze -8 és 0 fok között várható.

Az egyéni jelöltek már ismertek, rövidesen napvilágot lát a Fidesz–KDNP választási listája is.

Függetlenek domináltak az év első voksolásain.

A tüntetések halálos áldozatainak a száma legalább 544-re emelkedett nem hivatalos adatok szerint.

Arra szólította fel az irániakat, hogy „ne csatlakozzanak zavargókhoz és terroristákhoz”, akik embereket gyilkolnak meg.

Zelenszkij a lakosság elleni „célzott terrornak” minősítette az orosz légicsapásokat.

Az egykori gólkirály egyelőre azzal nem foglalkozik, hogy visszatérhet-e valamikor a nemzeti csapatba.

Egy hagyományos extrém sportág, amelyet nézni is különleges élmény. Mit tud a síugrásról? Most letesztelheti kvízünkben!

Új élet költözhet az üres iskola falai közé, közel máfél milliárd forintból építik át bérlakássá.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.