„Nem szabad eldugni a világ elől a sérült gyermekeket”
A Fellegvár Napközibe járó kicsik egész nap, mindenben segítségre szorulnak.
A Fellegvár Napközibe járó kicsik egész nap, mindenben segítségre szorulnak.

A pécsi könnyűzene sikereinek nyomába ered a Pécsi szál című zenés mozi. Lévai Balázs dokumentumfilmjét, amelyben a Kispál és a Borz, a Punnany Massif, a Halott Pénz, a 30Y, Takáts Eszter, illetve a Junkie Jack Flash is szerepel, csütörtöktől vetítik a mo



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Csak az áldozatot kellett őrizetbe venni.

A nagy teherautók a kisebb utakon veszélyesek lehetnek.

A Tisza Párt elnöke hiába tagadja a régi baloldali holdudvar jelenlétét, saját köre cáfolja.

A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.

Elképesztő mennyiségű díszítés járul hozzá a Fehér Ház ünnepi pompájához.

Több dokumentumtervezet is elkészült – közöttük a biztonsági garanciákról – az amerikai és ukrán vezetőknek az orosz–ukrán háború beszüntetéséről folytatott tárgyalásai után – közölte kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Hiperszonikus rakétarendszer állt szolgálatba Belaruszban.

Magyarországnak igaza volt abban a kérdésben, miszerint Európa külső határát kell védeni, és csak azokat a bevándorlókat szabad beengedni, akik valóban jogosultak a menekültjogra.

Úgy tűnik, csak színjáték volt Andrij Jermak lemondása.

Az újonc három konkrét, szép összeget tartalmazó ajánlatot kapott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.