„Nem szabad eldugni a világ elől a sérült gyermekeket”

Varga Gábor a kisfia születése után döntötte el, hogy létrehoz egy olyan családi napközit, ahol a sérült gyermekek egész nap az igényeik szerinti szakmai ellátást kapják meg, de az állami intézményekhez képest azzal a különbséggel, hogy a gyermekek élményekkel is gazdagodnak. A Fellegvár Napközi a megalakulása óta hivatalos szociális intézménnyé alakult át.

Fotó: Baranyai Attila

− Nem tartom magam különlegesnek azért, mert mindent megtettem a gyerekemért, amit megtehettem. Szeretném hinni, hogy az országban sok millió hozzám hasonló apa van. Csak azt tettem, amit szülőként tennem kellett. A gyerekem iránti szeretet és az elhivatottság vezérelt, hogy javítsak az élethelyzetén. Erős akaratú ember vagyok, ennek eredménye a napközi – mondja az édesapa. Azt is elárulja, hogy a kisfia a szülésig teljesen egészséges volt, majd egy komplikáció miatti oxigénhiányos állapot súlyos agykárosodást okozott nála.

Fotó: Baranyai Attila

Egy csecsemő szintjén

A Fellegvár Napköziben tizenöt diplomás szakember és egy gondozó dolgozik jelenleg, és gyógypedagógiai tanulóknak is biztosítanak gyakorlati helyet. Varga Gábornak viszont nincs szakirányú végzettsége. − A gyermekem születésétől fogva nagy hangsúlyt helyeztem arra, hogy mindenhol ott legyek, végigkövettem a fejlesztéseket, ezáltal saját magamat is folyamatosan képeztem. A gyermekem által megélt tapasztalatokra építek, és a napközinket is úgy építettem fel, mint az állami intézményekben láttam. Gyakorlati szakembernek hívom magam, bár ne lennék az – sóhajt fel az édesapa. Amikor megalapította az intézményt, az volt a cél, ne csak egy intézmény legyen a sok közül, hanem próbáljanak minél több élményt, ingert adni – most ért például véget a nyári táboroztatásuk, amely a vidámságról szólt.

Varga Gábor azt vallja, nem szabad eldugni a világ elől a sérült gyerekeket, belemerülni az önsajnálatba és elzárkózni. 

Inkább meg kell próbálni úgy élni, hogy az adott élethelyzetből kihozzuk a maximumot, és megpróbáljunk minél teljesebb életet nyújtani a gyerekeknek. − Az állami intézményektől abban különbözünk, hogy mi szeretjük bevonni a szülőket, bármikor bejöhetnek, nincs korlátozás. Ami viszont megegyezik, hogy a napunk a speciális intézmények mintájára épül fel, reggel nyolckor érkeznek a gyerekek, és ötig foglalkozunk velük. Átmozgatással kezdjük a napot, mert sokan még feszesek. Megkezdődnek a speciális foglalkozások, majd közben a bilire szoktatást is beiktatjuk. A gyermekek nem szobatiszták, de próbáljuk ösztönözni őket. Tízórai és ebéd között tartjuk az intenzív gyógypedagógiai és mozgásfejlesztéseket, majd délután csendes pihenő – sorolja az intézményvezető a napközi napirendjét.

Fotó: BARANYAI ATTILA

Bezárva a világukba

A sérült gyermekekkel persze sokkal nehezebb a kommunikáció, mint egészséges társaikkal. A halmozottan sérült gyermekek csecsemőszinten kommunikálnak, hanggal és kalimpálással fejezik ki az érzelmeiket.

Ugyanúgy mosolyognak, sírnak, mint egészséges társaik, csak be vannak zárva a saját világukba. Nem tudnak kibontakozni, nem tudják ezeket a gátakat lebontani. A kisfiam tizenegy éves, de úgy jelez, mint egy féléves kisbaba. 

Ahogy minden szülőnek saját kommunikációs csatornája van a gyermekével, mi is érezzük a rezgéseit. Annyi a különbség, hogy az egészséges gyermekek előbb-utóbb leválnak a szülőkről, nálunk fordítva van. Mindenben szükségük van a szülői segítségre, én például már a kisfiam szempillarezgését is ismerem. Sokkal többet fognak fel, mint amit a világ gondol róluk. Bármi van bennük, az idegrendszeri hibás kapcsolatok miatt nem tudják elmondani. Hiába kérem, hogy fogja meg a tárgyat, lehet, hogy érti, mit kérek tőle, de fizikailag nem képes rá. Ezért hangsúlyt kap a foglalkozásokban a napirend, pontosan tudják, milyen feladatokat várunk tőlük – magyarázza Varga Gábor.

Az édesapa hozzáteszi, ez a helyzet megtanította arra, hogy megbecsülje, amije van, a sérült gyermekét, a napokat, éveket, amelyeket vele tölthet. − Az emberek manapság túl sokat panaszkodnak, és nem becsülik azt, amijük van, mert nem tudják, milyen szerencsések – mondja. 

Szerinte az emberek ha csak a fele energiát, amit panaszkodásba ölnek, arra fordítanák, hogy előrébb vigyék a helyzetüket, talán eredményre vezetne, mert minden helyzetre van megoldás, ahogy az ő példáján is látszik.

Borítókép: Fellegvár Napközi (Fotó: Baranyai Attila)