A műszakin és az orvosin alig van beragadt diploma
Az új kerettantervek, a járvány lecsengésével elkezdődő külföldi kurzusok és a nyelvtanárok felkarolása együttesen hozhat sikert.
Az új kerettantervek, a járvány lecsengésével elkezdődő külföldi kurzusok és a nyelvtanárok felkarolása együttesen hozhat sikert.

Rendezik az oktatók fizetését a felsőoktatásban, idén és jövőre két lépcsőben, 15-15 százalékos emelés várható.

Sok hallgatót veszít el idő előtt az óbudai és a pécsi egyetem – derül ki a felsőoktatási lemorzsolódásról készített tanulmányból.

Az első körben az intézmények összesen 955 milliárd forintot fordíthatnak infrastrukturális, szervezeti és oktatásfejlesztésre, eszközbeszerzésekre.

A tudós közösség véleménye, tudása, kreatív gondolkodása nélkülözhetetlen a világ számára. Az MTA elnökének írása.

Az új rendszerben nemcsak az oktatás költségét térítik meg, hanem a kutatási tevékenység és az infrastruktúra után is fizet az állam.

A gazdaság minden szegmensében használják már a mesterséges intelligenciát, de erre dedikált üzleti képzés a hazai felsőoktatásban eddig nem volt.

Az egyetemi szenátusokban továbbra is jelentős, legalább húszszázalékos szerepet kér a HÖOK.

Négyszer annyi forrás áll rendelkezésre a felsőoktatási intézményeknek, mint az előző uniós ciklusban.

Az alapítványi működési forma és az új finanszírozási rendszer is hozzájárul a felsőoktatási intézmények versenyképességének növeléséhez.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Helyenként komolyabb mennyiségű csapadékra is számítani lehet.

A duzzadt szemek mögött veseprobléma is állhat, de a hirtelen megjelenő ráncokra is érdemes figyelni.

Korrekcióba kezdtek a balliberális kutatócégek a kormánypártok folyamatos erősödése után.

Magyar Péter pártja éles helyzetben nem konfrontálódik.

Miami következik: ukrajnai béketárgyalások az USA-val a moszkvai forduló után.

A szervezők abban bíznak, hogy az utcai megmozdulások világos jelzést küldenek a Bundestagnak.

Íme a szerdai nap legfontosabb külpolitikai hírei.

A torinói Zebrák ikonjára egy olasz kiscsapat támadója jelent veszélyt.

A román sajtó azonnal felkapta az esetet, sokak szerint ez a viselkedés megalázó.

Kállai Márton képriportja a Földközi-tenger legnagyobb szigetéről.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.