Ott kell segíteni, ahol baj van
Ha van vakcina, hamar lendületet lehet adni a növekedésnek – mondta a Magyar Nemzetnek az MKIK elnöke.
Ha van vakcina, hamar lendületet lehet adni a növekedésnek – mondta a Magyar Nemzetnek az MKIK elnöke.

A fiatalok akkor maradnak itthon, ha a felsőoktatásunk felzárkózik a prágai, krakkói egyetemhez.

A következő évek legfontosabb programja az egyetemek korszerűsítése – hangsúlyozta Orbán Viktor.

A rendezvényen – amelyen több cég is képviselteti magát – a részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.

Vannak kiskapuk: a művészeti képzéseken és az edzői szakon nem kötelező az emelt szintű érettségi.

Hamarosan lezárul a felsőoktatási jelentkezési időszak, holnaptól minden egyetem az interneten standol.

A februárban induló keresztféléves képzésekre sokkal többen jelentkeztek, mint az elmúlt években.

Interaktív egyetemi élménybeszámolókkal segítik a végzős gimnazisták pályaorientációját

Előbb tesztelhetik a kutatók a megoldásaikat, amelyeket később az önvezető roboton is kipróbálhatnak.

Az új portál oktatási hírekkel, fogalmakkal, pályaválasztást segítő tartalmakkal is foglalkozik.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Helyenként komolyabb mennyiségű csapadékra is számítani lehet.

A duzzadt szemek mögött veseprobléma is állhat, de a hirtelen megjelenő ráncokra is érdemes figyelni.

Korrekcióba kezdtek a balliberális kutatócégek a kormánypártok folyamatos erősödése után.

Magyar Péter pártja éles helyzetben nem konfrontálódik.

Miami következik: ukrajnai béketárgyalások az USA-val a moszkvai forduló után.

A szervezők abban bíznak, hogy az utcai megmozdulások világos jelzést küldenek a Bundestagnak.

Íme a szerdai nap legfontosabb külpolitikai hírei.

A torinói Zebrák ikonjára egy olasz kiscsapat támadója jelent veszélyt.

A román sajtó azonnal felkapta az esetet, sokak szerint ez a viselkedés megalázó.

Kállai Márton képriportja a Földközi-tenger legnagyobb szigetéről.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.