– A kormány tervei szerint 1500 milliárd forintból fejlődhet, erősödhet a magyar felsőoktatás – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára a közösségi oldalán. Schanda Tamás hangsúlyozta: ahhoz, hogy ezt a hatalmas összeget a lehető legjobban tudják hasznosítani, maguknak az intézményeknek is korszerűbbé kell válniuk, ennek hatékony eszköze a modellváltás.
Az államtitkár emlékeztetett:
a magyar kormány célként határozta meg, hogy Magyarország Európa öt legversenyképesebb és legélhetőbb országa közé tartozzon 2030-ra, amelynek kiemelt része az is, hogy a fiatalok a jövő nyertesei legyenek,
ezért korszerűbbé, versenyképesebbé kell tenni az oktatás egész rendszerét, így a felsőoktatást is, megjegyezve, hogy az egyetemeknek ebben óriási szerepük van.
Schanda Tamás emlékeztetett: az elmúlt években már több döntéssel, átalakítással támogatták, hogy a hazai felsőoktatás mind a hallgatóknak, mind az oktatóknak vonzó legyen, felidézve a duális rendszer elindítását, a doktoranduszok létszámának növelését, az intézményi és hallgatói kiválóság támogatást, valamint a jelentős infrastruktúra-fejlesztések végrehajtását is. Kiemelte: ahhoz, hogy még versenyképesebbek legyenek az intézmények, további változtatásokat vezetnek be.
Az egyetemi-főiskolai autonómia fontosságához nem fér kétség, de emellett az is fontos, hogy hatékonyan működjenek az intézmények és eredményesek legyenek, ezért modellváltásra van szükség a felsőoktatásban.
Az új modell pedig – hangsúlyozta – hatékonyabban támogatja az egyetemeket abban, hogy a társadalmi, gazdasági igényekre rugalmasan reagáló, a piaci folyamatok alapján működő szolgáltató központok lehessenek.
Emlékeztetett:
a kormány elsőként a Budapesti Corvinus Egyetem új modellben működéséről döntött, így ennek a sikeres modellnek a továbbgondolt változata szerint alakítanak át több intézményt is.
A modellváltó egyetemek kikerülnek a követlen állami fenntartású intézmények köréből, a feladatellátáshoz szükséges infrastruktúra, az épületek az egyetemek tulajdonába kerülnek, a fenntartói jogok pedig egy kifejezetten erre a célra létrehozott vagyonkezelő alapítványhoz – magyarázta az államtitkár.