A fátimai Mária-kegyhelynél járt Ferenc pápa + videó
Az egyházfő fejből mondott beszédet, és Jézus anyjáról elmélkedett.
Az egyházfő fejből mondott beszédet, és Jézus anyjáról elmélkedett.
A szentatya köszönetet mondott az olasz és görög erdőtüzekben végzett áldozatos munkáért.
A katolikus egyházfő a dühét és az undorát fejezte ki a történtekkel kapcsolatban.
A Vatikán közlése szerint az egyházfőt péntek reggel engedik ki a kórházból.
Először fordult elő, hogy a szentatya a Gemelli kórházat tüntette fel levelei hivatalos keltezési helyeként.
„Ukrán hadifoglyokkal készülnek sajtótájékoztatóra Magyarországon, ahol várhatóan bírálni fogják Ukrajnát” – írta az RBC.
Az egyházfőnek azt tanácsolták, a vasárnapi áldást is hagyja ki, amelyet a kórházi erkélyről osztott volna.
Our gratitude for Pope Francis' visit to Hungary is only authentic if we put his teachings into action, Archbishop Peter Erdo said.
Az esztergom-budapesti érsek hangsúlyozta, akkor hiteles a Ferenc pápa magyarországi látogatásáért érzett hálánk, ha tettekre váltjuk tanításait.
A bíboros szerint az egyháznak fel kell tennie a kérdést, hogy kereszténynek lenni azt jelenti-e, hogy a mindenkori világ igényeit szemlélve csak azt hirdeti, ami népszerű.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az Atlético Madridnál nagyon dühösek, miután 4-0-ra kikaptak a PSG-től a klubvilágbajnokságon.
A miniszterelnök Bat Jamban jelent meg a támadás után.
A Magyar Nemzet gazdasági hétindítója.
A spanyol csapat Szoboszlai Dominik másik barátját is elvinné.
A zéró toleranciának köszönhetően Magyarország eddig el tudta kerülni azt a kábítószer-járványt, amelyet most Nyugat-Európa él át.
AZ ELMÚLT HÉT ESEMÉNYEI – Az iráni légelhárítás gyenge, és képtelen felvenni a harcot az izraeli légierővel.
Mi vagyunk az ellenzék, mi vagyunk a lázadás, mi vagyunk az ellenforradalom!

Ennél már tényleg nincs lejjebb.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.