Elhunyt Szekó József, Mohács polgármestere
A politikus 64 éves volt. 1998 októbere óta vezette Mohácsot polgármesterként, 2010 és 2014 között a Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának tagja volt.
A politikus 64 éves volt. 1998 októbere óta vezette Mohácsot polgármesterként, 2010 és 2014 között a Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának tagja volt.

Nacsa Lőrinc megerősítette: Magyarország csak a hazaszállítást és a kitoloncolást támogatja, a betelepítést és a kvótákat határozottan elutasítják.
Az ellenzék a polgármesteri, a képviselőjelölti tisztségekre háborús hídfőállásként tekint, ennek pedig a helyi közösségek lesznek a vesztesei – mondta a miniszter Miskolcon.

Cserna Gábor polgármestert egy dolog motiválja, hogy Dunaújváros minél élhetőbb város legyen, de támogat minden jótékonysági rendezvényt is, mert vallja, hogy a közösség minden tagja egyaránt fontos.
Székesfehérvár fideszes polgármestere úgy vélekedett, hogy hamis logikát követnek az ellenzéki pártok, amikor kampányukban nem az önkormányzatok kompetenciájába tartozó kérdéseket állítanak a középpontba.
Az ünnepségen Fülöp Attila miniszteri kitüntetést nyújtott át az intézményt létrehozó Gedeon Andornak, aki azóta is vezeti a Ferencvárosi Szociális és Gyermekjóléti Intézmények Igazgatóságát.
A Hír Tv szerdai Magyarország élőben című műsorának vendége T. Mészáros András, Érd polgármestere, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje volt.
Nacsa Lőrinc a kormánypártok véleményét ismertetve elmondta: ahogy arra számítani lehetett, a bevándorláspárti erők máris támadásba kezdtek.
A Fidesz EP-képviselője Strasbourgban arra emlékeztetett, hogy a 2020-as uniós költségvetés a jelenlegi hét éves pénzügyi ciklus utolsó költségvetése.
A Fidesz-KDNP jelöltjei azt a célt tűzték ki a kormánnyal együttműködésben, hogy szebbé, jobbá, élhetőbbé tegyék a településeket – mondta a Fidesz-KDNP önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

A füsttel telítődött épületrészt átszellőztetik, az áramot leválasztották.

Különösen nagy kihívást jelent a cannabis, amelynek a közvélemény alábecsüli a kockázatait.

A szombati rendezvényről tett közzé újabb kisfilmet a kormányfő.

Kuba kész lenne tárgyalni.

Felszólalásában Kaczynski a lengyel patrióta tábor összefogását szorgalmazta.

A szigetország határozottan elutasítja az Egyesült Államok területi igényeit.

Nem volt könnyű dolga a Liverpoolnak hétfőn a harmadosztályú Barnsley ellen.

Az a valószínűbb, hogy a magyar válogatott a spanyolokkal játszik majd ki-ki mérkőzést a legjobb négy közé jutásért.

Az országgyűlés elnöke kiemelte: a világpolitikában a korábbi szabályok értelmezése radikálisan megváltozott, ezért mindazoknak, akik talpon akarnak maradni, szükséges és hasznos a változás felismerése és megértése.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.