Többségünk most is a biztonságra voksolt
Az ellenzék eredményein semmi csodálkoznivaló sincs, nem lehet patkányozásra alapozni a kampányt, és arra sem, hogy teljesen szembemennek Brüsszelben a magyar választói akarattal – mondta Orbán Viktor.
Az ellenzék eredményein semmi csodálkoznivaló sincs, nem lehet patkányozásra alapozni a kampányt, és arra sem, hogy teljesen szembemennek Brüsszelben a magyar választói akarattal – mondta Orbán Viktor.

Nagyot nyert a Fidesz—KDNP a tegnapi választáson, és az öt évvel ezelőttihez képest eggyel többet, tizenhárom képviselőt küldhetnek az Európai Parlamentbe.

Ez így kiegyensúlyozott erőviszonyok mellett persze értelmetlen arányszám lenne, de a hazai ellenzék tavalyi veresége után is e gyermekded, átlátszó fondorlattal számolva igyekezett kisebbségnek láttatni a többséget.

A magas részvétellel Magyarország azt bizonyította, hogy európai nemzet, európai ország, Európában van a helyünk, Európa a mi hazánk is, ezért meg is akarjuk változtatni – mondta a kormányfő.

Kormánypárt EP-választáson soha nem kapott akkora bizalmat Magyarországon, mint amekkorát a Fidesz–KDNP kapott idén – hangsúlyozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

A Magyar Nemzet értesülései alapján 98 százalékos feldolgozottságnál 52,3 százalékkal vezet a Fidesz-KDNP az EP-választáson, ez 13 EP-képviselőt jelentene a kormányzópártoknak.

A kormánypártok szerezték meg a szavazatok abszolút többségét, ezzel pedig a mandátumok kétharmadát a mai választáson, derült ki a Nézőpont Intézet telefonos közvélemény-kutatásából.

A miniszterelnök-helyettes a kormánypártok eredményvárójának helyszínén, a budapesti Bálna rendezvényközpontban köszönetét tolmácsolta minden magyarnak.

Trócsányi László nyilatkozatában azt mondta: úgy gondolja, sokan fognak elmenni szavazni, az EP-választás tétjét sikerült elmondani a választópolgároknak.

A Facebookon továbbra is a Fidesz mozgósít a legjobban, az ellenzéki pártok közül a Gyurcsány-párt a leghatékonyabb, az MSZP és a Jobbik kampánya pedig összeomlott.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Három másik vármegyére is érvényben van a veszélyjelzés.

A Tisza Párt vezére nem mondhat nemet Webernek.

A magyar kormány ezután is teljesíteni fogja vállalásait.

Le kellett zárni az M5-öst Kecskemétnél.

Újabb bizonyíték a kettős mércére.

Fokozódik az amerikai nyomásgyakorlás Teheránnal szemben.

Tseber Roland menedzserének nevezte Budanovot.

A Paris Saint-Germain sem a BL-ben, sem a bajnokságban nem áll az élen, míg a kupából hétfőn címvédőként esett ki.

A négyszeres Grammy-jelölt Charlie Puth első magyarországi koncertjét adja július 27-én.

Bondár Anna megtette a tőle telhetőt, hogy Venus Williams ellen játszhasson.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.