Nincs kiszállás a rozsdás ellenzéki körhintából

Gyurcsányék is csak egy régi házasság felmelegítésére lehetnek képesek, amelyet már számtalanszor felbontottak és újrakötöttek a balliberális menyegzőkön.

A DK elnöke szimpatizánsai gyűrűjében. A szocialista szavazókat is elcsábítaná Fotó: Mirkó István

Hazánk 2004-ben delegált először képviselőket az Európai Parlamentbe, akkor a képzeletbeli dobogó első három fokán sorrendben a Fidesz, az MSZP és az SZDSZ állt: egy nagy jobboldali közösség, egy balliberális, valamint egy liberális párt.

A mögöttünk hagyott európai parlamenti választáson ismét a Fidesz–KDNP listája végzett az első helyen, amelyet megint egy balliberális és egy liberális párt követett. Ez utóbbi liberális párt a Momentum, amely ma azt a politikai űrt tölti ki, amelyet egykor az SZDSZ hagyott maga után. Nincs ebben semmi zsenialitás vagy nóvum: a Momentum csupán abba a székbe ült bele, amelyet sok év óta a balliberális média tartott fent számára. Ebben nem ők az úttörők, ugyanis ezt az ösvényt követte annak idején az Együtt, a Párbeszéd Magyarországért és egy időben az LMP is. Csakhogy ezeknek a pártoknak a szellembeli, illembeli és hitelességbeli hiányosságaik mellett van egy növekedési korlátjuk is, ami abból ered, hogy politikájuk erősen ideologikus és hiányzik belőlük a választók iránti alázat.

Amikor a számokat vizsgáljuk, látható, hogy a jobboldal növelni tudta támogatottságát: míg 2004-ben 1 457 750 szavazatot kapott, addig 2019. május 26-án 1 816 687-et. Ezzel szemben a baloldali és liberális pártokra (MSZP–SZDSZ) 2004-ben 1 292 829-en adták le voksukat, most pedig ugyanezen oldal új köntösbe öltözött erői – a DK, a Momentum és az MSZP – összesen 1 122 885 szavazatot kaptak.

Az összképet és dinamikát vizsgálva egyértelműen állítható, hogy Magyarországon a jobboldal tovább erősödött az elmúlt tizenöt év során; sőt stabilabb társadalmi támogatottság áll mögöttük, tekintve, hogy a Magyarországon tartott első európai parlamenti választáson is többen voksoltak a Fideszre, mint amennyi szavazatot most a ráncfelvarrás utáni SZDSZ, a Momentum szerzett. A baloldali térfélen ellenben az látható, hogy az elmúlt tizenöt év alatt a pártoknak nem sikerült érdemben növelni támogatóik számát. Ugyanazt a tortát szeletelik, csupán a szeletek vastagsága változik. Míg a jobboldal olyan témákat tudott beemelni, amelyek valóban foglalkoztatják az embereket, addig a balliberális pártokat immár tizenöt éve csak és kizárólag egyéni politikai érdekeik kötik le, s ideológiai alapon szerveződve továbbra is figyelmen kívül hagyják a választók akaratát.

A Fidesz–KDNP sikerére vonatkozóan az ellenzéki sajtóban számos okfejtés fellelhető, a populizmus, az egyenlőtlen médiafeltételek és a választási rendszer vagy a folyton lesajnált „vidéki” emberek hibáztatása. Előfordul, hogy ellenzéki politikusok emberhez nem méltó jelzőkkel illetik a választókat. Ez súlyos politikai hiba; a demokrácia szabályait a vesztes tábor nem érti és nem fogadja el. Ezzel szemben azt hiszik, hogy az embereket nem meghallgatni, hanem megváltoztatni kell – eszerint is cselekednek. A legnagyobb kihívás számukra továbbra is az, hogy tiszteljék az állampolgárok akaratát és elfogadják a demokratikus játékszabályokat.

Magától értetődő ez az egyszerű gondolat, ám mégis úgy tűnik, hogy az elmúlt tizenöt év során egyedül a jobboldal értette meg a magyar társadalmat. Ezzel szemben a balliberális ellenzék nem kíváncsi a magyar emberekre; politikai sikertelenségüket totális gondolati és szellemi üresség súlyosbítja. Az MSZP feloldódott a Demokratikus Koalícióban, s ha még egy kicsit magasabb lett volna a részvétel, a szocialisták át sem lépik az ötszázalékos küszöböt. Az MSZP egyébként is a karakternélküliség és a teljes önfeladás útját választotta azzal, hogy a hátára vett egy egyszázalékos pártot. Ezt nem legitimálta sem a logika, sem a politikai haszonszerzés.

A DK-nak és a Momentumnak most rövid időn belül választ kell adnia az összefogás dilemmájára. Az ellenzéki térfélen az európai parlamenti választásokkal új küzdelem nyílt az elsőségért. A Momentum vezetése saját hatása alá került, s úgy érzik, megnyílt előttük a lehetőség az őszi önkormányzati választásokra. Azonban egy olyan régi játékossal kell szembenézniük, mint Gyurcsány Ferenc. Azzal a Gyurcsánnyal, aki korábban már parkolópályára küldte Medgyessy Pétert, Mesterházy Attilát és Molnár Gyulát, valamint bekebelezte a baloldal egykori legnagyobb pártját. Gyurcsány azonban kivár. Nyugodtan várhat, hiszen a Momentumnak kell majd választ adnia azokra a kérdésekre, hogy hogyan viszonyulnak az őszödi beszédhez, az államadósság növekedéséhez, az IMF-hitelhez vagy ahhoz a karhatalmi erőszakhoz, amely a 2006. őszi eseményeket meghatározta.

Múltja kísérti a baloldalt. Sorsát 1994-ben összefűzte a liberálisokkal, és ez a frigy azóta is tart. Gyurcsányék is csak egy régi házasság felmelegítésére lehetnek képesek, amelyet már számtalanszor felbontottak és újrakötöttek a balliberális menyegzőkön. S míg az európai baloldal éppen zöldbe bújik és a klímapolitika témáját karolja fel, addig itthon a szocialisták úgy gondolják, ezt a feladatot letudták azzal, hogy közös listát alkottak a nem létező Párbeszéddel. A magyar baloldal újfent tanúbizonyságot tett arról, hogy sem stílusbeli, sem pedig tartalmi szempontból nem képes a megújulásra.

A szerző a Századvég Alapítvány elemzője