Menni vagy nem menni?
Nem könnyű a döntés. Számos érv szól amellett, hogy a Fidesz maradjon az Európai Parlament (EP) néppárti frakcióján belül, de számos érv szól amellett is, hogy távozzon.
Nem könnyű a döntés. Számos érv szól amellett, hogy a Fidesz maradjon az Európai Parlament (EP) néppárti frakcióján belül, de számos érv szól amellett is, hogy távozzon.

Van élet az EU-n kívül is – ezt olyan régen mondta Orbán Viktor, hogy a fiatalabb korosztályokhoz valószínűleg el sem jutott, mert okostelefonok még nem voltak.

A Fidesz akkor is erős maradna az európai porondon, ha elhagyná a néppártot. A lengyel kormánypárt például tárt karokkal várja Orbánékat.

A Nézőpont Intézet elemzője szerint az Európai Néppártnak „égető” szüksége van a Fidesz-KDNP-re, mert ez a magyar politikai vonal megmutatja a valódi európai értékeket.

Szolnok családbarát városként kiemelten kezeli oktatási-nevelési intézményeinek folyamatos fejlesztését, felújítását – közölte Szalay Ferenc a Tisza-parti megyeszékhely polgármestere.
Lezsák Sándor szerint a Fidesz-KDNP kétharmados többségével az egyetlen, a migrációs válságnak ellenállni tudó politikai erő.
Nem akarnak mást, mint az eddig végzett jelentős városépítés eredményeit lerombolni és káoszt hozni – fogalmazott Puskás Tivadar polgármester.
Feljelentést tesz a Fidesz a botrányos hódmezővásárhelyi ingatlanügy miatt Márki-Zay Péter polgármester, Kis Andrea alpolgármester (MSZP) és Nagy Ernő MSZP-s önkormányzati képviselő ellen.

A felmérés szerint a tavaly áprilisi országgyűlési választás óta csak a kormánypártok tudták növelni népszerűségüket, most hét százalékkal többen szavaznának a Fidesz–KDNP-re.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Érdemes utánanézni a célország szabályainak.

Fontos az állatvédelmi és a higiéniai feltételek betartása.

Az érintett szakaszon teljes útzár van érvényben.

A családi borászat célja betörni az ázsiai piacokra.

Az Egyesült Államok elnöke Orbán Viktort a barátjaként kezeli, Magyarországot, a magyar embereket tiszteli, és ennek megfelelően áll hozzánk – hangsúlyozta a Magyar Nemzetnek adott interjúban a külgazdasági és külügyminiszter.

A nemzetközi sajtó egyértelműen sikeresnek ítéli a találkozót, és elismeréssel nyilatkozik róla.

Az Egyesült Államok nem veszt részt az idei G20-csúcstalálkozón.

Az ezredik meccsét győzelemmel ünneplő Pep Guardiola megdicsérte játékosait.

Óvatos becsléssel ezerforintos benzinártól mentettük meg a magyarokat – mondta Orbán Viktor miniszterelnök.

A kormányfő vezetésével sikeres tárgyalásokat folytatott a magyar delegáció Washingtonban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.