Orbán Viktor: Brüsszel és a magyar ellenzékiek megszüntetnék a 13. havi nyugdíjat
„Amíg mi állunk a kormányrúd mögött, addig mindenki nyugodt lehet, meg fog érkezni a 13. havi nyugdíj.”
„Amíg mi állunk a kormányrúd mögött, addig mindenki nyugodt lehet, meg fog érkezni a 13. havi nyugdíj.”

Kincses doktor tavaly óta áll a kamara élén, és ha a pályáját vizsgáljuk, nem az orvosi, sokkal inkább a politikai szál látszik érdekesebbnek.
Nem kellenek olyan hangadók, akik azért utaznak Gyöngyöspatára, hogy ott látványosan elsírják magukat. Ugyanezen civil szervezetek a baloldali kormányok idején egy szót sem szóltak.

Időről időre megjelennek azok a felmérések, amelyet azt mutatják be, hogy hány havi nettó fizetésre van szükség egy kisebb lakás megvásárlásához.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A mentésben a kalocsai tűzoltók, a hajósi önkéntesek, a körzeti megbízott és mentősök vettek részt.

A kormányzati beruházások érdemben javították a főváros közlekedési infrastruktúráját.

Érkeznek a gyerekek és az unokák a kormányfőhöz.

Életveszélyesen megsebesítette volt élettársát.

Nasry Asfura konzervatív üzletembert hirdették ki győztesnek.

Az egyik legszebb keresztény karácsonyi hagyomány a célkeresztben.

Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, akkor más lenne a világ – fogalmazott karácsonyi üzenetében a szentatya.

A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.

A frakcióvezető nagy mennyiségben főz, mert a családot és a baráti kört is ő látja el.

A kutatóűrhajóssal beszélgettünk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.