A leghűségesebb város visszatért a magyarság teremtő erejéhez
Farkas Ciprián: Sopron legboldogabb napjai még előttünk vannak, de már nincsenek messze.
Farkas Ciprián: Sopron legboldogabb napjai még előttünk vannak, de már nincsenek messze.

Minden negyedik igénylő a korábbi hitelének kiváltására veszi igénybe a szabad felhasználású konstrukciót.

A zeneszerető közönség immár huszonegyedik alkalommal vehet részt a nyári szabadtéri klasszikus zenei koncertsorozaton a Pesti Vármegyeháza díszudvarán.

Elfogadta Sopron idei költségvetését a közgyűlés csütörtök délután, a kiadási és bevételi főösszeg 50 milliárd 240 millió forint.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A legkiválóbb vállalkozókat ismerik el a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) ünnepségén.

Meglepetés!

Hatodik alkalommal szervezték meg az adventi programot.

Jót akart, nem jó embereknek.

Milliárdos együttműködés készül.

Ezt az Európa Tanács jelentéstevője is megállapította.

Stubb „kétfelé játszó” amerikai tárgyalókról beszélt, reagált Moszkva.

Opposition parties DK and MKKP would not even make it into Parliament.

És fel is tüntetnek a stáblistán.

Többek között a technológiai és energiaipari szegmensről is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.