Wellnessezne az év végén? Nem árt, ha siet a foglalással
Siófok, Hévíz és Eger a legnépszerűbb célpontok.
Siófok, Hévíz és Eger a legnépszerűbb célpontok.

A főváros után a Balaton, valamint a Mátra–Bükk térsége volt a legnépszerűbb úti cél.

Május eleje óta több mint 40 százalékkal emelkedett a nyári hónapokra beérkezett előfoglalások száma.

Az oltásukra május 13. csütörtöktől – május 18. keddig hirdettek időpontokat a kórházak.

Pár liberálisabb amerikai egyetem a diákjai úgy érezték, hogy szükségük van a „safe space” megjelöléssel ellátott területek létrehozására.

A magyar települések túlnyomó részén még nem érte el a foglalások száma a tavalyit.
Egy hosszú hétvége előtt már hat hónappal is alig találni szállást az országban, ami azt mutatja, hogy a magyarok előre terveznek – mondta a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének régióvezetője az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt elnöke ismét reflektorfénybe helyezte azokat az ügyeket, amelyek tovább rontják esélyeit a női szavazók körében.

A kormányfő megosztotta egy kisvárdai orvosnő személyes vallomását a békéről.

Az igazságszolgáltatás malmai lassan őrölnek.

Kórházba kellett vinni a sérültet.

Az ukrán elnök hamarosan Trumppal találkozik, kövesse velünk élőben az eseményeket!

Már csak pár óra és kezdődik a találkozó.

Az egyházfő az év utolsó Úrangyala imádságán a békéért és a háború áldozataiért való imára kérte a híveket.

A soha nem látott méreteket öltött eladatlan készletek világszerte, a sokszor sunyi, ki tudja miből és kinek az érdekében táplált borellenes uszítások mellé megkaptuk a pusztító aranyszínű sárgaságot is.

Gyanúra adhat okot az is, ha a telefonáló sürgető vagy fenyegető hangnemet használ.

We are living in a historical period, said the parliamentary group leader of the Christian Democrats.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.