Az egyetemelfoglalás egyáltalán nem új keletű jelenség, egy jól bevált amerikai receptet próbálnak lemásolni a hazai színművészetisek is.
A liberálisabb amerikai egyetemeken a diákok egy része úgy érezte, hogy szükségük van a „safe space” megjelöléssel ellátott területek létrehozására, a szólásszabadság betiltására és az intézményesített erőszakra.
A Yale Egyetem diákjai biztonságos teret követelnek, 2015
Bizonyára kevesen emlékeznek rá, de pár évvel ezelőtt a nyugati sajtó még a „biztonságos terek” megteremtését mindennél előbbre tartotta, akár a szólásszabadság negligálását is elképzelhetőnek tartották, ha egy-egy egyetemen sérült a diákok „érzelmeikhez való joga”. Mindez a nyakatekertség jól jellemzi azt az atmoszférát, amely körüllengte és körüllengi azokat az egyetemeket, amelyeken jellemzően liberális tanrendben folyik az oktatás.
Ezekben az intézményekben nem a nyilvános vita, az érvelés, a szólásszabadság, a megértés és a tudományos empirizmus áll a középpontban, hanem sokkal inkább az egyetemisták érzései és az éppen trendi liberális irányzatoknak való megfelelés. Ilyen volt a háborúellenes hangulat (a 70-es években), ezt követte a különféle kisebbségek iránt rajongás, majd a migráció és a migránsok támogatása, legutóbb pedig a zöldkérdés vált központi elemmé, mígnem a feketék elnyomása elleni harc és a szobordöntögetések el nem mosták vagy háttérbe nem szorították a korábbiakat.
Tehát látható, hogy egy több évtizedes „fejlődés” hatására a nagy nyugati egyetemeken a politikai korrektség felülírt mindent, és mára már eljutottunk oda, hogy nem a tudományosság, a szakmai előmenetel, a kutatások aktualitása és mindennapi hasznossága számít, hanem leginkább az, hogy az éppen aktuális belterjes liberális kánont miképp lehet a legjobban kiszolgálni. Ezek a változások az egyetemeken általában erőszakosan mentek végbe, emlékezzünk csak arra, hogy pár évvel ezelőtt a politikai korrektség álomvilágának oltárán Amerikán egy erőszakhullám söpört végig: egyetemisták, különböző baloldali bűnözői csoportokkal karöltve tanárokat fenyegettek meg, majd a biztonságos terek reményében kirakatokat törtek be, jobboldalinak vélt oktatókat, politikusokat, újságírókat fenyegettek vagy hurcoltak meg a liberális média hathatós támogatásával. Erre Magyarországon is találunk példákat, leginkább 2013-ból, amikor a Hallgatói Hálózat megpróbált szakmai kérdésből politikait csinálni, de akkor még nem voltak annyira hangsúlyosak azok a kortárs „liberális érzékenységek” (safe space stb.), amelyek táptalajként szolgálhattak volna egy ideológiailag megalapozott konfrontációhoz.
