Délután öt órakor indult el a Hősök terétől a mára meghirdetett utcai vonulás, amelyet a Színház- és Filmművészeti Egyetem autonómiájáért rendeztek. A „karnevál hangulatú” menet az egyetem elfoglalt Vas utcai épületénél ért véget. Beszédeket nem tartottak.
Az esemény Facebook-oldalán majdnem háromezren fejezték ki érdeklődésüket, az újbalos Mérce beszámolója alapján mintegy ezer fő jelent meg, de az SZFE HÖK közösségi oldalán elérhető élő közvetítés alapján inkább csak pár száz résztvevőről lehet beszámolni.
A héten jelentette be Upor László, a rektori teendőket ellátó, távozó rektorhelyettes, hogy a színművészetin is felütötte a fejét a koronavírus, eddig tíz diák tesztje lett pozitív, a szervezők (hivatalosan a mai tüntetést nem az egyetemfoglaló diákok szervezték) mégis úgy döntöttek, hogy megtartják az utcabált.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!