Francia európai parlamenti képviselő állt ki Magyarország mellett
24 óra alatt 509-cel 4032-re emelkedett a koronavírus-fertőzés kórházban meghalt áldozatainak száma, ami ismételten az eddigi legjelentősebb napi emelkedést jelenti.
Tovább rontott a helyzeten, hogy Emmanuel Macron államfő ragaszkodott az önkormányzati választások március közepi első fordulójának megtartásához.
Emmanuel Macron francia elnök két éve, Boris Johnson konzervatív pártja pedig majdnem száz éve nem volt ennyire népszerű, mint a koronavírus-járvány közepette.
Az európai népeknek tiszteletben kell tartaniuk, hogy nincs más választásuk, mint lelkesen üdvözölni az összes bevándorlót, aki letelepedni óhajt őseik földjén, főként az Afrikából és Közel-Keletről érkezőket?
A zsúfolt Párizs egész nyugodt lett!
Az 1984-ben Európa-bajnokságot nyert francia labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát 87 éves korában érte a halál. Hidalgo játékosként támadó középpályás volt.
Munkabeszüntetéssel fenyegetőznek a francia rendőrök, akiktől a belügyminiszter utasítására elvették a készleten lévő maszkokat, hogy azokat az egészségügyi dolgozóknak adják.
Franciaországban 24 óra alatt 240-nel 1100-ra emelkedett kedd estére a koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak száma, ami az eddigi legjelentősebb napi emelkedést jelenti.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Magyar Péter pártjának képviselője is megszavazta lakossági energiatámogatások kivezetését szorgalmazó dokumentumot.
Kerekes Ildikó 2019 óta vezeti a Jenő nevű települést, idén is újraválasztották.
Karácsony Gergely utólag egy kicsit izmozott Magyar Péterrel szemben is, mint mondta, kivezethette volna a közgyűlésből a Tisza-elnököt.
„Nem is voltunk elegen.”
A magyar törvény a nemzetközi jó gyakorlatokat alapul véve készült.
A Hera kalibrálásában a Műegyetem hallgatói is részt vettek.
Nagy jelentőségű megbeszélést tartott a két elnök.
Dani Danon nem túl optimista annak kapcsán, hogy a Hamász teljesíti a feltételeket.
A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság már halált okozó baleset ügyében folytatja Sallai Nóráék autóbalesetének nyomozását.
A Nyugat is részt vehetett a titkos akcióban, ami a kurszki erőművet célozta meg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.