Másfél milliárd forintos támogatást ad iskolafelújításra a kormány a II. kerületben
Befejeződhet a Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium rekonstrukciója.
Befejeződhet a Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium rekonstrukciója.

Mesterséges hangulatkeltésnek nevezte a Tisza Párt elnökének akcióját Fülöp Attila államtitkár.

Most lakáshoz juthatnak a gyermekvédelemből kikerülő fiatalok.

Március 31-ével távozott a Belügyminisztérium szociális ügyekért felelős helyettes államtitkára, Csizi Péter – derült ki a Magyar Közlöny hétfő esti számából.

Varga Mihály jegybankelnök megüresedett mandátumát vette át.

A napirend előtti felszólalások után képviselői mandátumigazolás és eskütétel lesz.

Fülöp Attila szerint hősökre ma is szükség van, akik megvívják a harcot az általuk képviselt ügyért.

Varga Mihály országgyűlési képviselői mandátumát kapta meg Fülöp Attila.

A Tisza Pártot a jelek szerint nem érdekelték igazából a gyerekek.

Könnyen életveszélyes helyzetbe kerülhetnek a hajléktalanok.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ismét a magyarok ellen cselekszik a baloldal.

Nemet mondunk a háborúra.

A Tisza Szigetek állandó vendége nem csinál titkot az elképzeléseiből, Európa háborúba megy, és szerinte ebből Magyarország sem maradhat ki.

Tisztább lesz a fejünk, csökken tőle a stressz is.

A férfit őrizetbe vették és bíróság elé állítják.

Tarthatatlan állapotok a német büntetés-végrehajtási rendszerben.

Előbb vagy utóbb le kell üli tárgyalni Oroszországgal.

A kispesti csapat a téli szünetben az NB II tabellájának élén áll, egyértelműen a feljutás a célja.

Varga Zsolt szerint most jön az a része a tornának, ahol eldől a sorsunk.

Most már igen nagy az esélye annak, hogy az Európai Bíróság elé került a Mercosur-megállapodás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.