Rezsicsökkentés: az idei télen is védettek a magyar családok
A háborús körülmények között, a brüsszeli szankciók ellenére sikerült biztosítani a szükséges mennyiségű gáz beszerzését, marad a rezsicsökkentés.
A háborús körülmények között, a brüsszeli szankciók ellenére sikerült biztosítani a szükséges mennyiségű gáz beszerzését, marad a rezsicsökkentés.

Tavaly több mint ezer szén-monoxidos esethez vonultak ki a tűzoltók.

A kormány szerint ma Magyarországon olyan nem fordulhat elő, hogy bárki azért nem vehet igénybe hajléktalanellátást, mert nincs elég férőhely.

Nem szabad szakképzetlen karbantartóra bízni a felújítást, mert veszélyes lehet a hozzáértés hiánya.

A téli időszakban három forrásra támaszkodik a belföldi gázellátás: a kitermelésre, az importra és a betárolt energiahordozóra – emlékeztetett Kaderják Péter energiaügyekért felelős államtitkár.

Megkezdődött a fűtésszezon, már a távfűtéses lakásokban is melegek a fűtőtestek. A jó idő ellenére azonban előfordulhat, hogy a gáz- vagy vegyes tüzelésű kazán karbantartása elmaradt eddig.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Január közepén tűnt el a 18 éves fiatal.

A miniszter lesz a Hír TV péntek esti műsorának vendége.

Tíztől várja a családokat a Fővárosi Állat- és Növénykert.

Valótlan állításokat tett, amelyekkel megsértette a felperesek jó hírnevét.

Üzenni akartak a lépéssel.

A Magyar Péter mögött álló mozgalom és média a pénze jelentős részét Brüsszelből kapja.

Kudarcba fulladt integráció.

A magyar bajnok legújabb igazolása elköszönt volt klubjától.

Keszthelyi Ritáék Hollandiával csaptak össze az Európa-bajnoki címért.

Teljes, feltétlen támogatásáról biztosította Orbán Viktort Donald Trump.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.