A járvány után munkához kell juttatni mindenkit
A kormány nem segéllyel, hanem a munkahelyek védelmével akarja megvédeni a gazdaságot.
A kormány nem segéllyel, hanem a munkahelyek védelmével akarja megvédeni a gazdaságot.
Az állam közvetlenül a dolgozónak nyújtana legfeljebb nettó 75 ezer forintot.
A DK elnöke miniszterelnökként nemcsak a 2008-as gazdasági és pénzügyi világválságot kezelte félre.
A koronavírus-járvány miatt kidolgozott program a második fázisban jár, és tovább bővíthető, ha erre szükség van.
Egyetlen magyar sincs egyedül.
Újabb piacok nyitnak ki megfelelő óvintézkedések mellett vidéken, ahol az önkormányzatok gazdaságvédelmi intézkedésekkel igyekeznek segíteni a helyi termelőket és vállalkozásokat, valamint azokat, akik a koronavírus-járvány miatt elvesztették az állásukat
Az emberek jelenlegi munkahelyének megtartása a gazdaság gyors újraindításának alapja az érdekképviseletek egybehangzó véleménye szerint. Ehhez nélkülözhetetlennek tartják a vállalatok támogatását is.
Eddig mintegy 225 milliárd forintot költött védekezésre a kormány – hangsúlyozta Schanda Tamás államtitkár.
A magyar kormány már több azonnali intézkedést hozott a járvány okozta káros hatások enyhítésére, cél a munkahelyek megtartása és a gazdaság gyors, lendületes újraindítása a járvány vége után.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Nyugat-Európában a migránsok beengedésével beengedtek rengeteg antiszemita, homofób embert is.
Magyarországnak joga van kimondani, hogy az Európai Unió nem bővül Ukrajna irányába.
Amivel Brüsszelben próbálkoznak, az kevésbé alkotmányos módja a kormányok leváltásának.
Magyar Péterék durva leépítést terveznek az egészségügyben.
A támadás előre megfontolt szándékból elkövetett gyilkosság volt.
A bejelentést nem sokkal az amerikai elnök hozzájuk intézett felhívása után tették közzé.
Az üzem Oroszország egyik legnagyobb finomítója, amely évente akár 20 millió tonna olajat is képes feldolgozni.
A miniszterelnök azt is elárulta, hogy mindez mibe kerül a költségvetésnek.
Türki Alalshikh mindenképpen azt szeretné, ha a két brit gigász megküzdene egymással a ringben
A megkérdezett szakértő szerint is kedvező hírt kaptak a hazai vállalkozások.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.