A koronavírus-járvány miatti új gazdaságvédelmi intézkedések mellett a kormány néhány korábbi döntést is meg szeretne őrizni, ilyen az is, hogy két százalékkal csökken a szociális hozzájárulási adó mértéke – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Csökken a szociális hozzájárulási adó mértéke
A koronavírus-járvány miatt kidolgozott program a második fázisban jár, és tovább bővíthető, ha erre szükség van.
A tárcavezető elmondta, a kormány által kidolgozott gazdaságvédelmi akcióterv értéke a nemzeti össztermék (GDP) 18-20 százaléka körül van. A koronavírus-járvány miatt kidolgozott program a második fázisban jár, és tovább bővíthető, ha erre szükség van. „Ha úgy látjuk, hogy nem elegendő a munkahelyteremtés érdekében ez a mostani szakasz, akkor a kormánynak további lépéseket kell hoznia” – fogalmazott.
Kitért arra is, létrehoznak az idei költségvetésben egy védekezési alapot, amelynek az értéke 634 milliárd forint és egy gazdaságvédelmi alapot 1345 milliárd forinttal. Ez azt jelenti, hogy mintegy 2000 milliárd forint „mozdul meg” a költségvetésben – fűzte hozzá.
Rámutatott, van egy harmadik alap is, amely az Európai Unióból (EU) érkező forrásokat kezeli, ez azonban egyelőre üres, ugyanis az uniótól – az álhírek ellenére – nem érkezett támogatás a járvány elleni védekezésre. Az EU olyan forrásokat kíván előre hozni, amelyek egyébként is jártak volna az országnak, mint például a kohéziós alapban rendelkezésre álló összegek.
„Ezzel az a probléma, hogy Magyarország a pályázatokat már kiírta, a támogatások jelentős része le van kötve, tehát ez likviditásban, pénzügyi segítségben annyit jelent csak, hogy előrébb hoznak olyan kifizetéseket, amelyekre később került volna sor, plusz pénzt ez önmagában nem jelent” – hangsúlyozta.
A tárcavezető elmondta azt is, az elmúlt években fegyelmezett államháztartás-gazdálkodást alakítottak ki, így 3 százalék alatt alakult a hiány; tavaly ez éppen 2 százalék volt. Ezzel párhuzamosan folyamatosan csökkent az államadósság mértéke is: 2010-ben ez a GDP több mint 80 százaléka, tavaly pedig a 66 százaléka volt.
Hozzátette, most az a döntés született, hogy a járvány miatt a hiányt egy kicsit „elengedhetik”, de továbbra is 3 százalék alatt próbálják tartani: a 2,7 százalékos hiány közel ezer milliárd forintos plusz mozgásteret enged.
Kérdésre elmondta azt is, nem tervez külföldi hitelt felvenni a kormány, hiszen Magyarország olyan stabil pénzügyi pályára került az elmúlt években, ami lehetővé teszi, hogy saját forrásokból teremtse meg a koronavírus-járvány miatt szükséges gazdaságvédelmi program lehetőségét.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Érezhető lesz az árréscsökkentés a drogériákban
A fogyasztói kosár kis szeletét érinti a rendelkezés, de érezhetően csökkennek az árak.

Az előző hónaphoz képest 1,3 százalékkal csökkent az élelmiszerek ára
NGM: A következő hónapokban tovább fékeződhet az árak emelkedése.

Költségvetés 2026: védekezés a háború hatásai ellen
A kormány célja, hogy az európai háborús készülődés ellenére a magyar emberek a jövőben is békében és biztonságban éljenek.

Vállalható kompromisszum a felújítandó ingatlan a saját célra vásárlók körében
Néhány év alatt elérhető a kívánt állapot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Deák Dániel: Magyar Péter leleplezése egy blöff

Oroszország katonai parádéval ünnepel, Ukrajna fenyeget + videó

Ezt gondolja az új pápáról, XIV. Leóról a szeged-csanádi püspök

Ausztriában is ki merik már mondani: nincs szükségük iszlám országokból importált kultúrháborúra

Most bánhatja igazán a Liverpool, hogy lecserélte Szoboszlait a legfontosabb meccsen

Tiszta vizet öntött a pohárba a román politikus: ezért nem kapja meg az uniós forrásokat Magyarország

Minden magyar számára nagyszerű hírt jelentett be Orbán Viktor a költségvetésről

Történelmi reformok előtt a magyar labdarúgás

A DK élet-halál harcot vív a Tiszával Orbán Viktor szerint

Gyurcsányék válnak: milliárdos vagyon sorsa a tét

Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött

Zelenszkijnek vége, kemény üzenetet kapott az ukrán vezető
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Érezhető lesz az árréscsökkentés a drogériákban
A fogyasztói kosár kis szeletét érinti a rendelkezés, de érezhetően csökkennek az árak.

Az előző hónaphoz képest 1,3 százalékkal csökkent az élelmiszerek ára
NGM: A következő hónapokban tovább fékeződhet az árak emelkedése.

Költségvetés 2026: védekezés a háború hatásai ellen
A kormány célja, hogy az európai háborús készülődés ellenére a magyar emberek a jövőben is békében és biztonságban éljenek.

Vállalható kompromisszum a felújítandó ingatlan a saját célra vásárlók körében
Néhány év alatt elérhető a kívánt állapot.